Patrick Melrose s01e01-e03 & The City and the City s01

Két nagyon jó sorozat – de az egyik jóval súlyosabb/döbbenetesebb/„jobb” a másiknál. Szvsz.

Patrick Melrose s01e01-e03

Kezdhetném azzal, hogy „ide nekem mindent, ami Benedict Cumberbatch!” – de nem így gondolom. :-P Van pár filmje, amit skippeltem, és bár Sherlock-ként imádtam, de pl. Dr. Strange-ként nem vagyok tőle „elalélva”… :-P :-/

De úgy gondoltam, hogyha van egy új sorozat, aminek ő a főszereplője, akkor abba már csak belenézek.

…bakker.

Három epizód után azt mondom, hogy… elképesztő. Nézni akarjuk. Nézni kell. Várjuk minden héten.

…de közben iszonyodunk az egésztől.

Az első rész fura volt: egy kábítószerfüggő „hétköznapjai”… hm. És?! Ez azért… nem túl sok, nemde?! Gondoltam, ezt csak Benedict miatt lehet és érdemes nézni: de sokáig nem lesz túl… hm… „érdekes” ez a téma.

A második részre idősíkot váltottunk, visszamentünk a múltba.

És epizód közben egyszer csak azt mondtam Katicámnak: „nem vagyok benne biztos, hogy én akarom ezt tovább nézni”… mert egy kisgyerek abuzálását, annak stációit végignézni, jóval több annál, amit a gyomrom elbír.

Hugo Weaving életének legocsmányabb karakterét alakítja… sajnos, zseniálisan. A vér megfagy az ereimben, amikor csak meglátom…

Kereszténynek tartom magam, de… ha egyszer egy ilyen ember a kezem közé kerülne, a puszta két kezemmel fojtanám meg.

…

A harmadik epizód pedig tökéletesen lefedte azt, amit a címe sugallt: „Some Hope”…

És most már eldöntöttük: ezt nézni kell tovább. :respect:

Annyi empátiánk gyűlt össze Patrick felé, hogy tudni akarjuk, hogyan alakul a sorsa. És azt akarjuk, hogy jól alakuljon.

Talán kell ehhez, hogy mi magunk is hordozzunk sebeket a múltból, de lehet, hogy egy „sértetlen” ember is tudja érteni és értékelni a sorozatot, nem tudom.

Mi a „sebes”-részről azt mondjuk, hogy mi innen értjük, megértjük, és… akarjuk, hogy gyógyuljanak a sebei. És részesei akarunk lenni ennek a gyógyulásnak.

Azt hiszem, hogy a téma súlya miatt más főszereplővel is működhetne – de Benedict Cumberbatch tökéletesen illik a szerepbe.

Igazából Hugo Weaving és Benedict azok, akik magasan kiemelkednek a karakterek közül, és viszik a hátukon a drámát – a többiek (egyelőre) csak nagyon szimpatikusan asszisztálnak nekik, de nem tudnék kiemelni senkit közülük.

A „The Sinner” sorozat volt az, ami hasonlóképpen lenyomta az ember fejét az iszapba – azt se tudtuk letenni. Nem is lett volna szabad. :sör:

Úgy érzem, hogy drámában nagyon itt lesz mellette a Patrick Melrose is. :respect:

Mondanám, hogy mindenkinek „must see” – de ez egyáltalán nem így van. Tegyetek vele próbát. :sör:

 

The City and the City s01

Greg Egan-t hatalmas nagy zseninek (őrült zseninek :-) ) tartom a sci-fi írók között :thumbsup: – és China Miéville legalább ugyanakkora géniusz, mint ő. (Ha nem még nagyobb. ) :respect:

(Miéville a saját műveit „weird fiction”-ként aposztrofálja – szerintem Egan munkásságának egy részére is simán illene ez a kategória. :sör: )

Így tágra nyílt a szemem, és kitágult a pupillám, amikor felfedeztem, hogy China Miéville regényéből a BBC2 négy részes minisorozatot készített.

Sajnos, nem olvastam regényben :meaculpa: :-( de a Pedido Station és az Armada bitang nagy kedvenceim, így egészen felvillanyozva, végtelen kíváncsisággal vetettem rá magamat.

Nos, most meg úgy vagyok vele, mint az egyszeri szegény leány: „hoztam is, meg nem is; kaptam is, meg nem is”. :-/ :-S

Először is: ez egy érdekes történet, érződik rajta, hogy Miéville – de nekem (a Perdido és az Armada tükrében) ez inkább „csak” egy „Miéville-light”… :-/

Mintha írt volna egy „konszolidáltabb”, „populárisabb”, „kommerszebb”, „emészthetőbb” (a nem kívánt törlendő :-P ) művet is, úgy a „nagyközönségnek” – és naná, hogy ezt merték „csak” megfogni a tévések, hogy megfilmesítsék.

(Köztünk legyen szólva: a Perdido és az Armada filmen olyan lehetne, mint egy hagymázas rémálom – de épp ez a zseniális benne. :sör: :respect: )

A sztori nem rossz, a történet érdekesen alakul – a karakterek… hát, azok nem nagyon érdekesek, sajna’. :-/ Szerencsére a főszereplő, David Morrissey nagyszerű, és ő viszi a hátán az egészet – és így a helyén is van minden: egészen az utolsó jelenetekig.

Ugyanis a legvégén éreztem némi „megbicsaklást” Tyador jellemében, amikor SPOILER ON sírva-ríva könyörög, hogy mondják már el neki, hogy mi lett a feleségével SPOILER OFF.

Semmi, de _semmi_ nem predesztinálta arra, hogy így lemenjen kutyába ezért: kőkemény volt, és mivel az asszony kissé át is tette a palánkon, minden oka megvolt arra, hogy kimértebb, és hűvösebb legyen az érzelmi foka. És addig a pontig így is volt. Nekem teljesen megalapozatlannak tűnt ez a törés a jellemében.

Illetve a másik problémám szintén ennél a résznél: nekem nagyon úgy jött le, hogy Miéville interpretálásában SPOILER ON Orciny = Mennyország SPOILER OFF.

Mivel keresztény embernek tartom magam, ezzel elvi síkon semmi bajom: de valahogy meglepett, hogy Miéville… hm… „ezt üzente”. Vagy hogy „az üzenetét így is lehet – egyedül így lehet…?! – értelmezni”.

Egyébként, megint belefutottam abba, amit már a Lost in Space kapcsán felemlegettem: hogy szvsz ez sem sci-fi (főleg nem „weird fiction”, sajnos… :-( :-P ), hanem… farkasember, farkasember… „so-fi” (social-fiction).

Ugyanis nagyon kevés sci-elem, és kevés mitikus-elem mellett a történet főleg társadalmi-szociális síkon zajlott, aminek a főszereplője nem más volt, mint a félelmetes és rettegett helyi ÁVH, Stasi, Gestapo: a „Breach”.

„- What have you done to me?

- We can do whatever we want to you. You are in Breach.”

És főleg azzal foglalkoztunk, hogy mit lát/tud/enged és tilt, a Breach.

Nem panaszkodok (…többet… :-P ;-) ), nekem így is tetszett a sorozat, de nekem ez… „csak” Miéville-light volt. A populárisabb (befogadhatóbb…?) fajtából.

China Miéville ennél sokkal jobb, ennél sokkal több. Ennél sokkal őrültebb. :weirdo: :respect: :leborul:

La Peste – A pestis s01

„Nem kell meghalni, hogy a Pokolra juss. Itt van a Földön.”

Messze „A Legjobb” történelmi sorozat, amit valaha láttam. :respect: :leborul:

Egészen megdöbbentő. Zsigeri, nyomasztó, iszonyú.

Egy másodperc sincs benne, amit „művinek” vagy „műterminek” érezne az ember – ami alapvető hibája szokott lenni a középkori filmeknek, hogy „jó-jó, legyen koszos… de csak ésszel, mert nem vagyunk azért állatok”.

Itt mocskos minden… és mindenki. A sebekben férgek nyüzsögnek… a holtak temetetlenül hevernek… az utcákon mindent belep a sár, a vér, a fekély… és a pestis.

Nincs menekvés, nincs remény. Gyerekek húzzák ki a sikátorba a halott apjuk testét, hogy ők  – legalább egy nappal… – tovább élhessenek.

Az aljasság olyan sötét, irgalmatlan és embertelen, amilyet elképzelni sem tudtál. Az emberek már-már ösztönlény félállatok. A gonoszság nem rejtezik: szabadon jár-kel, leplezetlenül, iszonyúan.

És a legaljasabbak azok az „okosak” és/vagy gazdagok, hatalommal bírók, akik a nyomorultak baján élősködnek. Akik a tanulatlan nincstelenek és kiszolgáltatottak fölött uralkodnak, és arctalan tömegként mozgatják és használják ki őket.

„Hálásak vagyunk neked, Uram, a büntetésért!”

1597. Sevilla – a történet akkor kezdődik, amikor a pestis megérkezik a városba, és addig tart, amikor véget ér a járvány.

Ide érkezik meg Mateo (Pablo Molinero), hogy teljesítse a halott barátja kívánságát, és megmentse fattyú fiát, Valeriót (Sergio Castellanos).

Ám Mateo az Inkvizíció elől bujkál, így nem kis kockázatot vállal ezzel a küldetéssel, szerencsére barátja, a gazdag, politikai befolyásra vágyó kalmár, Luis (Paco Léon) elég pénzzel és hatalommal bír, hogy bújtassa és segítse.

De az Inkvizíció keze messzire elér… és Mateo hamarosan a sevillai püspök utasítására egy különös gyilkosságsorozat tettese után kénytelen nyomozni…

...miközben a városban a Fekete Halál tombol.

Vétek lenne ennél egy szóval is több szót vesztegetni a történetre: fedezzétek fel. :sör:

Az biztos, hogy én kétszeresen is meg vagyok döbbenve: egyszer azért, mert soha nem hittem volna, hogy lehet valaha is egy ennyire hitelesnek látszó, érződő sorozatot készíteni a sötét középkor legsötétebb óráiról :megarespect: – másrészt azért, mert senki nem hypolja/hypolta ezt a sorozatot, pedig 100x jobban megérné, mint bármi, amit mostanában „trendi emlegetni”. :-PPP

Szinte átüt a képernyőn a gennyedző kelések és fekélyek bűze, a temetetlen holtak szaga, a máglyákon égő emberek húsának bűze…

Félelmetes. Egy idő után észrevettem, hogy amikor Mateo a szája elé húzta a kendőjét a színen, és bemegy olyan helyekre, ahol a pestis tombol – akkor én is észrevétlenül és tudattalanul visszafogtam a lélegzetemet… nehogy beszívjam a fertező levegőt.

Mateónak egyébként megvannak a saját démonai… méghozzá olyanok, hogyha én látnék magam előtt ilyesmiket, tuti, hogy azonnal megállna a szívem…

„- Mennyi ideje nem tudsz aludni?

- Nem tudom… Hónapok…”

Mateo, akit Pablo Molinero alakít, nagyon szimpatikus, összetett karakter, és magyar hangja, Welker Gábor nagyszerűen szólaltatja meg. :sör:

Luis, akit Paco León formál meg, szintén nagyszerű, izgalmas figura, aki magyarul Makranczi Zalán kelt életre, szintén tökéletesen. :sör:

(Sajnos, nem mondható ugyanez el a Valeriót megszólaltató Vilmányi Benettről, akinek a hangja engem végig irritált… :-/// )

Ebben a sorozatban hangzott el egy olyan monológ (a kocsmában ivó Mateótól), aminek hallatán esküszöm, hogy a lélegzetem is elállt – és végtelenül irigylem érte azt az írót-forgatókönyírót, aki papírra vetette: Rafael Cobos. :respect:

„Köszöntőt kell mondanom! Az Úrra, aki mindenhol ott van! Az utcákon és a tereken. A kocsmákban. Ennél az asztalnál, és ebben a borban! Az út menti feszületben és a városi kapukban!... A szépasszonyok ékszereiben, a férfiak káromlásaiban. A harangokban, a zárdákban, a papok szentbeszédében, és az ifjak imádságaiban. Az öregek ünnepeiben. A végrendeletben. A bírák ítéletében. A félelemben. A művészek kezében. A gyermekek születésében és elhagyásában. Amint a haldoklók párnái között, az ispotályok ágyaiban, és a végrehajtott akasztásban. A szegény könyörgésében, és a gazdag jótékonyságában. Az éjszaka csöndjében. A harangok és az orgona hangjában. És a ribancok melleiben, a világ összes lotyójának mellében!  Eme megbecsült hölgyekében! Férfiak és asszonyok, mind az Ő nevében és akaratában! Tőle nem idegen, ami emberi. Az Isten soha nem idegen: minden az Úr. Úgyhogy ne káromoljátok Őt! Hamar megtudja…”

…

De méltatlan lenne, ha nem emlékeznék meg Teresáról (Patricia Lopez Arnaiz – magyar hangja Kisfalvi Krisztina :respect: ), akinek a történetszála szintén nagyon hatásos, érdekes és izgalmas.

És félelmetesen rajzolja elénk, hogy a sötét középkorban (a szó mindkét értelmében ijesztően „sötét” :-P férfiak között… tudod, a legijesztőbb, amelyik hülye, de legalább van hozzá fizikai ereje és/vagy hatalma is… :-/// ) milyen erő és harc kellett ahhoz, hogy egy tehetséges, okos nő a saját útján járhasson. És milyen (keserű…) kompromisszumokat kell ehhez megkötnie…

Ám fantasztikus karakter volt Monardes (Tomás del Estal), Celso (Manolo Solo), és Arquimedes (Manuel Morón) is. :respect:

Egészen egyszerűen zseniális lett ez a sorozat. Le vagyok nyűgözve. Olyan miliővel, amit korábban még soha nem láttunk képernyőn, és olyan pillanatokkal, amik az ember retinájába, agyába égnek. :megarespect:

Én szerettem a Viking-, a Róma-, Da Vinci démonai-sorozatokat, mindhárom nagyon jó a maga nemében: de a La Peste… az a történelmi sorozatok „király-kategóriájában” uralkodik. És a többiek egy osztállyal lejjebb játszanak…

Elvileg 2019-ben jön a második évad…

Nem fogom elfelejteni. :sör:

Atlanta s01 & Lost in Space s01

Előrebocsátom: egy csalás az egész, amit most írok… :-///

Ilyenre még nem vetemedtem: hogy folyamatosan „előrepörgetés”-funkcióval nézzek… _„nézzek”_... sorozatokat. :-S :-/

Más esetekben – ha kényszeres és leküzdhetetlen „haladjunk már!”, vagy „ez annyira uncsi, nem érdekel!” érzés önt el egy sorozat közben, azonnal dobom neki a kaszát. És az meg – kis emberek utolsó nagy mondásai – nem tudja elkapni, ugye… :nyissz: :-PPP

De itt voltak olyan szegmensek, amik érdekeltek volna, épp ezért pörgettyűztem át nehány unalmas/érdektelen/idegesítő részt…

Főként a Lost in Space-ben… de az Atlanta két epizódja is így járt. :-///

Szóval, így van képem rivjút írni – de ne is nevezzük akkor ezt „rivjúnak”, inkább… megírom a két sorozattal kapcsolatos „élményeimet”. :-/ :-P :sör:

Atlanta s01

A Childish Gambino „őrület” okán döntöttem el, hogy belevágok. Kíváncsi voltam, hogy ez a Donald Glover srác (aki a sorozat írója, producere, főszereplője, kreatív mindenese etc.) tényleg annyira unikum-e… (Egyébként láttam én már őt a Community/Balfékek soriban, ahol jópofa volt, de ki nem néztem volna belőle, hogy így „kinövi magát”.)

Nos, abból, amit láttam, azt mondom, dob néha nagyon jókat, sőt, egyszer egy eszméletlen nagyot, ám olykor meg… „mellédob”, hogy az analógiánál maradjak.

Kezdem a dicsérettel: s01e07 – B.A.N. 10/10 :sör: :respect:

A kamu Black American Network csatorna „Montague” című beszélgetős műsorába hívják meg Paper Boi-t (Brian Tyree Henry), úgy látjuk az egészet, mintha mi is a tévében néznénk, fake reklámokkal megszakítva.

 

Bakker… annyi ötlet, annyi szellem, annyi karikír és annyi utalás, kikacsintás, kiparodizálás van benne, hogy… egész egyszerűen hegymagasan kiemelkedik az egész szériából. Zseniális. :respect:

Maga a beszélgetés is hatalmas, és egyre jobb és jobb :-DDD de a kamu reklámok… bonyek… van amelyik „_csak_” megröhögtet… de például a gabonapelyhes az annyira áthallásos a valósággal (fehér rendőr vegzál benne egy „farkast”), annyira horzsol, hogy csak azt az egy reklámot megnéztem vagy 3x… :respect:

De Paper Boi reakcióján, amit a „transzrasszú” :-DDD srác bemutatása során előadott, sikerült úgy röhögnöm, hogy csorgott a könnyem… :respect: :-DDD

Sokszor tart tükröt a sorozat az amerikai fekete közösség elé – és van, akinek le is esik, hogy nem a tükör ferde…

…máskor viszont rosszul esik (még ha tényleg ez is a valóság… tényleg?!), hogy látom, mennyire lúzerek, és hogyan cseszik el az életüket, amikor egy-egy lehetőség megcsillanna előttük…

És akkor el is jutottunk oda, hogy miért pörgettem át bizonyos részeket, ha ennyire jó.

Nos: Earn csaja, Van (Zazie Beetz) kapott két epizódot – ami halálra idegesített. Egyszer bulizni megy egy régi barátnőjével, akiből azóta luxusprosti lett – a másikban meg elmegy egy másik barátnője partijára, aki hozzáment egy irgalmatlan gazdag fehér csávóhoz, és a csaj ki is mond valami ilyesmit: „ő megkapta a néger csajt, akire minden fehér csóka vágyik, én meg megkaptam a lóvét”…

…és közben Van meg szerencsétlenkedik, kikéri magának, de aztán elfogadja; megveti a csajokat, de elismeri, hogy igazuk van, és keserűen nyilvánvaló számára, hogy mindketten többre vitték, mint ő.

…

Tudjátok, van két régi általános iskolás/gimis… hm… hát, az egyik barátom is volt, a másik csak évfolyam-, majd osztálytársam…

Az egyikük legfőbb ügyész lett, a másikuk nagymenő fogorvos, több fogorvosi rendelővel az ország nyugati felén, és egynehány balatoni apartmant is üzemeltet…

Hozzájuk képest én… „elillanó buborék vagyok a fürdőben” :-P, hogy finoman fogalmazzak – ha csak azt nézném, hogy melyikünk mi mindent tud felmutatni.

Ám az ügyész nemrégiben lenyilatkozta a tévében, hogy azért nem foglalkozik korrupcióval, mert „nem olvas újságot” – a fogorvos meg feljár Pestre az egész családjával „Béke(pontosabban: Gyűlölet)menetelni”, mert a NER az annyira jó neki, mint disznónak a dágvány…

Tudod, ha látom a csilivili, anyagiakban bővelkedő életük mellett azt is, hogy mi mellé kellett odaállniuk, hitet tenniük, elköteleződniük… valahogy egyáltalán nem irigylem őket. Inkább sajnálkozok, hogy idáig jutottak.

…és arra gondolok: ha ez kell ahhoz, hogy „vigyem valamire”, hogy „pénz álljon a házhoz”… akkor inkább soha ne legyek _valaki_.

…

Szóval, a Van-os részek kicsengése is ez, de bonyek: nyilvánvaló a legelső perctől, hogy nem irigylésre, hanem szánalomra méltó a két „felkapaszkodott” barátnő, mégis lefutjuk a köröket, hogy „Van okuljon”… Óhhh, bonyek… Ne már. :-///

Ám a sorozat nagyon jó, és Earn (Donald Glover) karaktere nagyon szerethető – az utolsó részben, amikor végre(!) áll egy kis pénz a házhoz, és azt mind Van-nak, és a kislányának adja, majd hazatér aludni a… nem mondom meg hova… az azért horzsol. De durván. :respect:

A tíz részes soriból volt két szvsz elég gyenge, hét határozottan kellemes – és egy űberfrankó.

Nekem simán megérte. :sör:

 

Lost in Space s01

Baszki…

Ekkora pofára esést már régen életem. :-PPP

Az első epizód iszonyatosan sokat ígért – és ebből ló… fütty sem valósult meg. :-PPP

Igazán belegondolva, ez nem is sci-fi volt, hanem egy amolyan „elzárt közösség drámája és dinamikája”.

Ha a „robot”-ot behelyettesítjük azzal a szóval (és eszközzel), hogy „fegyver”, ezáltal gyakorlatilag meg is fosztjuk mindentől, ami „sci-fi”-vé tette :-P, de hatásában és lényegében nem vesztett a történet _semmit_, akkor mindjárt kapunk is egy lecsupaszított családi, társadalmi drámát, ami – az őket körülvevő környezetet látva – simán történhetne a Föld bármelyik eldugott zugában.

Ez szerintem konkrétan szánalmas. :-///

És ami a legelkeserítőbb és a legkiábrándítóbb: az idegen világban lezuhant űrhajósok legnagyobb, legveszélyesebb ellenfele, nem ám a Robot, nem ám az „idegen világ” – hanem egy utastársuk.

A szarkavaró manipulátor. Dr. Smith/June Harris (Parker Posey)

Fizikailag rosszul voltam ettől a nőtől, sajnálom. Undorodtam tőle, mindattól, amit képvisel. :-OOO

Az aljasságot, az önzőséget, a manipulálást, az egymás ellen fordítást, a szavak kiforgatását, a csendes uszítást… majd a nyílt agressziót. Tökéletes lenne OV bármelyik kormányába. Hányok tőle.

Az első három rész után elszakadt a cérnám: amikor megjelent a képernyőn az ocsmány, cinikus, hamis, kétszínű mosolyával, rágörcsölt a kezem a pörgetésre – és addig tekertem a filmet, amíg el nem tűnt a színről.

Nem érdekelt, hogy mit mond, hogy milyen szart kavar már megint (mert állandóan azt csinálta), nem érdekelt semmi, ami vele volt kapcsolatos – csak azt vártam, hogy mikor döglik… izé… takarodik már el a francba a sorozatból! :-OOOOOO

(És minő öröm (NEM!!!) SPOILER ON a második évadban is szerepelni fog SPOILER OFF. Hogy rohadna meg… :-OOOOO )

De nem takarodott, sőt, részről-részre egyre több képernyőidőt kapott – és egyre több és több részt kellett átpörgetnem – ami egyre fusztráltabbá tett. :-OOOOOOO

Adott vagy 50 (ötven!!!) ember, akik elvileg a legértelmesebbek, a kiválasztottak közül valók – és egy szemétláda manipulátor úgy mozgatja őket, mint a marionett bábokat. Ezek meg bambán-bénán tűrik. :-PPP

De legalább remek kalandok történnek, ugye?! Nem. :-PPP

Egyszer beleszorulnak/belesüllyednek a jégbe – aztán pedig (minő fordulat!) beleszorulnak/belesüllyednek a mocsárba…!!! És mindkettőnél drámai perceket élhetünk át…!!! Már aki egy futó pillanatra képes elhinni, hogy a főhősöket _tényleg_ valami baj érheti…!!! :-PPP

És a töméntelen marha _„izgalmas”_ flashback… Óh, anyám, borogass! Na, azokat pörgettem még előszeretettel. :-PPP

…

Nem is tudom. Én kérek elnézést.

Egyrészt azért, mert „így”, ilyen hozzáállással (pörgetéssel) vetemedek „élményt írni” erről a sorozatról – másrészt meg azért, mert ezt adták el nekünk azzal, hogy „sci-fi sorozat”. :-PPP

Hogy is mondta régi, kedvenc… hm… „farkasemberünk” (aki tudja, érti…), hogy a „sci-fi halott, helyette so-fi (social-fiction) van”. Bakker, hogy röhögtünk rajta akkoriban…

…de most valahogy lefagyott az arcomról a vigyor. :-/// :-(((

Kiábrándító élmény volt. Már, ha ezt egyáltalán élménynek lehet nevezni… :-PPP