Revenge – A bosszú & The Foreigner – Az idegen

Bosszú, bosszú, bosszú… Skandar Graun óta tudjuk, hogy micsoda Káoszt tud hozni ez a szó… de ha tettekre is sarkall, akkor meg főleg.

Ezzel volt csordultig tele a következő két filmélményem.

Revenge – A bosszú

Már a cím se stimmel, szerény, nyomott, egyvágányú véleményem szerint.

Ami ebben a filmben történik, az nem „revenge”, hanem „self defense” – és ez nem kis különbség, (mind tettben, mind amúgy büntetőjogilag) úgy vélem.

De ne legyünk kicsinyesek: mert kell ám itt nagyvonalúság, bőven. Azzal sokkal jobban eladhatóbb egy film, hogy „Revenge” – marketing, fogadjuk el, lépjünk tovább. (Azt, hogy emiatt lehetett volna akár „Killing”, akár „Hunting” is… hagyjuk.)

Akasszuk most fel a „disbelief”-ünket egy vállfára, aztán tegyük be a szekrénybe, zárjuk rá a szekrényajtót, aztán a szobaajtót, végül a lakást, és menjünk el a kert végében lévő fáskamrába, és zárkózzunk be.

 

Így lehet nekivágni ennek a filmnek, hogy aztán ne akadjunk fel minden csipp-csupp semmiségen, miszerint egy felnyársalt ember, hogy tud lejönni saját találékonyságából a nyársról… meg milyen az, amikor egy felforrósított, alumínium sörös dobozzal égetjük ki az átszúrt sebünket… és akkor se vonjuk fel kissé meghökkenve a szemöldökünket, amikor kiderül, hogy a hasi sebünket, és kibuggyanó belszerveinket érdemes és lehetséges folpackos körültekeréssel elsősegélyben részesíteni… és azzal meg aztán ne is foglalkozzunk, hogy a film alapvetése az, hogy minden emberben kb. 10-15 liter vér csobog (kivétel a főhősnő, benne inkább 20-25 lityi…), és olyan, hogy „vérveszteség miatti eszméletvesztés”, az gyakorlatilag nem létezik.

Persze, minek is agyalnánk ilyesmin egy olyan film esetében, amikor a forgatás felénél(!) elfogyott a művér, és még hozatni kellett. (A legvégén lévő konkrét vérfürdőhöz meg gondolom, külön szállítmányra volt szükség, eleve…)

Na, most hogy tudjuk, hogyan kell nézni ezt a filmet, üljünk le elé, és nézzük végig.

Utána keljünk fel a fotelből/kanapéról, és jobb kezünkkel vakarjuk meg a bal fülünket… majd kissé zavartan ismerjük be, hogy ennél szexistább, a nőt, a női testet tárgyiasítóbb filmet aligha láttunk mostanság.

 

Hiába „Főhősnő” benne Matilda Anna Ingrid Lutz: az összes beállítás a testének tárgyiasítását szolgálja, ami _egyértelműen_ a hímek örömére van.

Hiába neki szurkolunk, hiába SPOILER ON győz a végén SPOILER OFF akkor is úgy érezzük, ezzel nem csak ő, hanem a női nem is (csatát) veszített.

Lehet, hogy megetették azzal, hogy ez a film „feminista csatakiáltás” lesz, mégiscsak az ösztönlény férfiak a célközönség, akiknek a kamera is nagyban segít azzal, hogy állandóan a „peach” popsit mutogatja, hogy „odass, öcsém! nem semmi, ugye?!”. :-PPP

A „gyönge, csini/bomba szőke, akiből gyilkológép lesz” nem ismeretlen a filmkultúrában (vagy filmkulturálatlanságban… :-/ ), egy igazi archetípus, szóval, láttunk már ilyet.

A sztori alaphelyzete meg nekem eléggé felidézte David Osborne: Open Season/Vadászidény című könyvét…

De mondjuk a nyers sebekben turkálásokban, kitüremkedő belső szervekben, spontán önműtétekben, a csobogó vér mennyiségében jócskán fölülmúl sok-sok elődöt.

Ha meg ez volt a cél, akkor király – ha meg nem ez volt… akkor is be kell érni ezzel, mint „dicsérendő”. :-P

Őszintén szólva, meg vagyok döbbenve, hogy egy női rivjúíró sem kérte még ki magának ezt a filmet: ami megdöbbentően tárgyiasítja a női testet.

Nemrég nagy tisztelettel írtam a Я тоже хочу-ban szereplő Alisha Shitiková-ról, aki abban a műben rengeteget fut (egyedül) teljesen meztelenül a hóban – mégis, 100x jobban tiszteli az orosz film a Nőt, a női testet, mint a Revenge.

Alapvetés: amikor Alisha meztelenül végre emberek (férfiak) közé ér, az első férfi felpattan, és beburkolja egy kabátba.

Matilda meg végig egy csöppnyi „forrónadrágban”/bugyiban van egész filmben – mégis sokkal tiszteletlenebbnek érzem a Revenge-t…

Persze, _én_ minek „sértődjek meg” miatta: nem is sértődök. Csak taszít. :-PPP Pedig nem vagyok sem prűd, sem elhanyagolható tisztelője a női szépségnek.

Tolakodó, arcátlan szexizmusán, és a hektoliterszámra szétlocsolt véren kívül nem értem, hogy mivel nőtt volna ez a film az átlag „B”-kategória fölé.

The Foreigner – Az idegen

Nekem ez már sok(k) volt a „bosszúból”…

– Bosszút állok a lányom haláláért!

– Bosszúból árultalak el, az öcsém/bátyám halála miatt!

– Azért tettem, hogy bosszút álljak rajtad!

– Ezt bosszúból meg fogom bosszulni! Ha bosszant, ha nem!

– Az általános iskolában kilöttyentetted a kakaómat, bosszúból most… 30 évvel később… megölöm az egész családodat!

– A oposszum bosszú hosszú! Lasszó hosszú bosszú!

…

Oké… mert lehetett volna ez egy jó film. De az, hogy itt _mindent és mindenkit_ a bosszúállás vezéreljen… az azért már a torkomon akadt. :-PPP

Eleinte még szurkoltam… aztán már csak szánakoztam… végül undorodtam az egésztől.

Mindenki bosszút állt benne mindenkin… és rajtam most megbosszulta magát az, hogy Jackie Chant és Pierce Brosnant is szeretem.

Kár ezért a filmért. Hogy csak ennyi mondanivalója volt. :-(((

13 Hours: Secret Soldiers of Benghazi – 13 óra: Bengázi titkos katonái & Я тоже хочу – Mee Too & Pacific Rim: Uprising – Tűzgyűrű: Lázadás

Egy egészen jó – egy nagyon különleges – és egy igencsak rossz filmet láttam…

…ebben a sorrendben haladunk.

13 Hours: Secret Soldiers of Benghazi – 13 óra: Bengázi titkos katonái

A Den of Thieves után rákerestem, hogy Pablo Schreiber :sör: miben játszott még mostanság, így akadtam rá a 13 Hours-ra, ami: rendkívül tetszett. :sör:

Végre (újra) van egy olyan amcsi katonai akciófilm, ami _remek_, hogy a fene vinné el. :sör:

Van benne feszültség, magára hagyott alakulat, vér és árulás – és egy eszméletlen jó ostrom. :respect:

Bakker, szerintem nem nagyon éri/érte meg (oké, anyagilag lehet… ha túlélted…) akkoriban CIA szerződéses katonának („zsoldosnak”…?!) lenni. Mert _nem vagy hivatásos_, ezért állami (hadsereg szintű) támogatást ne is remélj, ráadásul minden hivatalos személy úgy beszél veled, mint a kutyával – mert te csak egy kívülálló szerződéses (zsoldos) vagy.

Ne okoskodj, ne kezdeményezz: csak azt csináld, amire utasítanak.

Igazából egy full szívás az egész: de ez főleg akkor hatalmasodik el, amikor támadás éri a támaszpontot, és nem számíthatsz senkire, csak saját magatokra.

Egyrészt taszító látni, hogyan kezeli le mindenki a kőkemény katonákat, és tartja őket „szükséges rossznak” :-P, undorító, ahogy a politika kever-kavar körülöttük, és hogyan hagyják őket a szarban… másrészt meg maximális elismerés nekik, mert így is, csak azért is teszik a dolgukat, és fogcsikorgató elszántsággal, hősiesen veszik fel a harcot a túlerővel.

Nagyon tetszett: marha jó katona karakterek – brutális harcjelenetek – folyamatos pörgés és adrenalin: és érezhetően kockára tett életek. Tétje van a filmnek, nincsenek előre leosztott lapok. :sör:

Érdemes volt rászakadnom. :sör:

Я тоже хочу – Mee Too

Bakker… egy orosz fantasy/misztika/roadmovie… és fantasztikusan összetett és különleges mozi, főleg azért, mert belesimítják az egészet az orosz hétköznapokba, és sokszor teljesen, totál két lábbal áll a valóság talaján – de közben újra és újra felbukkan benne a misztika/misztikum, amiről megint csak úgy beszélnek, mint ami teljesen normális, hétköznapi… :eeekkk:

Oké, én szeretek „ínyenckedni”, és két kézzel tapicskolni a különlegességekben (hogy mutassam, mennyire egy entellektüel, különleges filmsoviniszta vagyok, aki még ezeket is(!) érti… :-P :-) ), de ez a mozi tényleg mindent megtett azért, hogy unikum legyen – és az is lett. :sör: :vodka: :-)

A Gengszter (Aleksandr Mosin) és a Zenész (Oleg Garkusha) egy ideje rendszeresen találkoznak a szaunában, és a Gengszter már barátjának tekinti a Zenészt, ezért mesélni kezd neki a Boldogság Harangtornyáról.

A Boldogság Harangtornya egy különleges hely… dimenziókapu?... út a Mennyországba?... ami egy párhuzamos univerzumba?... vagy a földönkívüliekhez?... netalán a Paradicsomba visz?... ki tudja.

De az róla a hiedelem, hogy boldoggá teszi a kiválasztottakat, akik belépnek a kapuján – aki pedig odáig elmerészkedett, és a Harangtorony nem „viszi el”… az nagyon gyorsan meghal valami különleges sugárzás miatt.

Azaz, aki belép a Harangtorony területére (ahol mindig tél van), vagy „elragadtatik” a Torony által – vagy meghal. Vissza nem jött soha senki. (Egy pap kivételével, de nem sokkal később ő is meghalt.)

Ám még így is bőven megéri nagyon sok embernek, hogy próbát tegyen: mert mindenki boldog akar lenni.

A Gengsztert nagyon érdekli a dolog, és biztatja a Zenészt, hogy tartson vele, aki bár nem túl lelkes, de jobb dolga nincs :-) – így elindulnak.

Először összeszedik a Gengszter barátját, az Alkoholistát (Yuriy Matveev), akit előbb meg kell szöktetni a kényszerelvonóról :-), majd magukhoz veszik a Papát (Viktor Gorbunov), az Alkoholista apját, aki már nagybeteg, és elindulnak a Boldogság Harangtornyához.

Útközben pedig még csatlakozik hozzájuk az Utcalány (Alisha Shitikova) – akit imádtam, büszke voltam rá, és nagyon féltettem: ugyanis rengeteget kellett meztelenül futnia a hóban. Büszke voltam rá, hogy milyen bátor lány – és nagyon féltettem, hogy tüdőgyulladást fog kapni… :respect:

Olyan különleges, kedvesen összevissza film a Я тоже хочу, de annyira egyedi, hogy _nekem_ minden egyes perce megérte. :sör:

Ahogy bele van ágyazva a valóságba ez az egész misztikus Harangtorony téma, már az eszméletlen egyedi: tud róla az állam, katonák őrzik a határát: de a Pátriárka utasítására, figyelmeztetés után („még soha, senki nem jött onnan vissza”) bárkit átengednek.

És közben a nagymenő, laza Gengszter dob egy-két jó poént: igaz, az egyik pont a tüneményes Utcalányon csattan :-) de ettől lesz a lány még szerethetőbb. :sör:

Persze, meg ne feledkezzek a Fiúról (Petr Balabanov), aki jövőlátó, jövendőmondó... és párszor keresztezi a társaság útját.

Fantasztikusan kedves-kellemes… nagyon barátian és szeretettel mondom!... „katvasz” a film, és az ember csak kapkodja benne a fejét ide-oda: „hogy…?! mi…?! hogyan…?! miért…?!”.

Nekem ez nagyon tetszett. Élveztem. :sör: :vodka: :-)

Pacific Rim: Uprising – Tűzgyűrű: Lázadás

Nagyon vártam… az első részt minden ízében imádtam... de ezt nem kellett volna. :-PPP :-///

Ha _csak így_ lehetett folytatni ezt a remek filmet, akkor inkább… lőttétek volna inkább lábon egymást. Vagy engem. :-PPP

Semmi, de semmi nem volt benne, amit az első részben szerettem – és telerakták olyasmikkel, amiktől agylobot kaptam… :-OOO

Ez egy… eh…

Már így is túl sokat beszéltem róla. :-PPP :thumbsdown:

Spider-Man: Homecoming – Pókember: Hazatérés & Black Panther – Fekete Párduc

Az Avengers: Infinity War után kissé fellelkesedtem, és ráugrottam erre a két filmre: az egyiket régebben skippeltem, a másikról meg lemaradtam a moziban*.

Nos, sajnos az derült ki, hogy ez nem volt véletlen – és jobb lett volna, hogyha teljesen kimaradnak az életemből… :-///

*= Dáviddal szoktam megnézni minden szuperhősös, és/vagy sf/f filmet, szóval, a Black Panthert is így terveztem – ám mivel Dávid a premier hetében… hm… „nem érdemelte ki a jogot, hogy még moziba is vigyem” :-P :-/ ezért toltam a közös mozizást.

Egészen addig, amíg a gödöllői mozi le nem vette műsorról. :-/// (Én meg Pestre be nem megyek mozizni, azt hétszentség. :-PPP)

Így elkönyveltem, hogy akkor ezt kénytelenek leszünk „on-line” bepótolni.

Erre hazajön Dávid (az utolsó napon, amikor még adták a Black Panthert Gödöllőn), és közli, hogy „osztálymozizás”(?!) keretében közösen megnézték – osztályfőnökkel! – a filmet…

Én még így pofára esve nem éreztem magam, mint ekkor… :gyagya: :szemforgat: Tudtam, hogy moziba mennek az osztállyal, de azt hittem, hogy Pestre, és hogy valami „tudományos oktatófilmet” fognak megnézni, mittomén, a giliszták szaporodásáról, vagy ilyesmi.

Erre megnézik Gödöllőn, az utolsó előadáson(!!!) a Black Panthert – amit én „nevelési célzattal” nem néztem meg vele. :eeekkk:

Jól megszívattam magam, nem mondom… :-PPP :-///

Mindenesetre, eltekintve attól, hogy az osztályfőnök hogyan húzta keresztül a „nevelési filmmegvonásomat” :-PPP, én most nem kicsit örülök, hogy a jegy és a popcorn+kóla kombó árát megspóroltam… :-PPP

Spider-Man: Homecoming – Pókember: Hazatérés

Az, hogy agyamra mennek az „amcsi tini/középiskolás/általános iskolás” filmek, olyan tény, hogy szerintem már a homlokomra is tetováltathatnám. Hányok tőlük. :-PPP

Az unásig ismételt kliséiktől pedig agyvérzést kapok. :-OOO

Szóval, az, hogy csupa 22 éves alakított (állítólag) 15 éves karaktereket (kivéve a „jócsaj”, aki 26 évesen játszotta a 15 évest… :-OOO) szerintem, nem kicsit röhejes, hanem nagyon. :-PPP

És annyira jó volt (NEM), hogy a film fele ezzel foglalkozott: bulizgatunk, tanulgatunk, büntetésben vagyunk, hajtjuk „A Jócsajt”, közben szívat a gimi „Főköcsöge”, és nem vesszük észre „a különc lány okosságát, szépségét, és irántunk való érdeklődését”…

Nem, szerintem még nem láttam ezt a felállást… hm… két tucatnál többször biztosan nem. Akkor meg szinte újdonságnak számít, nem igaz?! (NEM) :-PPP

Jó párszor rágörcsölt a kezem a gyorslejátszásra: hogy haladjunk már, könyörgöm!!! :-OOO

Tony Revolori – mint gimi „Főköcsög”… na ne… ne csináld már, ember! Ennél te sokkal többet tudsz! Sokkal többre vagy hivatott!! Ne már…!!! :-OOO

Tom Holland meg sokkal inkább volt idegesítő és irritáló, mint vicces… :-(((

Ha nem jelenik meg néhányszor Tony „Iron Man” Stark, akkor mozi teljes nihilbe hullott volna… így azért sikeresen „elviselhetőre” lett mentve. :-PPP

Az meg szerintem marha kevés. Az Avengers-sagához mérve meg különösen harmatgyenge. :-///

De most a saját káromon megtanultam: a Pókember az a tini-Avengers. Lebutítva, lecsupaszítva, leiskolásítva… 10-16 éveseknek. Max. :-PPP

Black Panther – Fekete Párduc

Csak az utolsó fél óra ért benne valamit. A többi felesleges porhintés, szócséplés, gittrágás és ködösítés – „nagyon mélynek kell látszania, ezért sokszor mondjon benne mindenki nagy lózungokat, és csak süketeljenek arról, hogy kinek is elbaszottabb az élete és ki ennek az oka”.

Hát cseszd meg… ez sikerült is. :-PPP

Az első órát amolyan ámuló döbbenettel néztem: tényleg, de _tényleg_ nem történik itt semmi…?! Konyhamoralizálás, meg szalonfilozófiának álcázott szócséplés?!

Aztán meg mindenki úgy fordult a főnök ellen, hogy még csak nem is zörgött – „hja, hogy új a gazda? oké, nem gond”… :-/ :-P :-S

Andy Serkis ért benne valamit, ő kurva jó karakter volt. :sör:

Daniel Kaluuya meg… bonyek… ide süllyedtél te is, testvér?! A The Fades, a Black Mirror és a Get Out után…?!?! Ne csináld ezt, könyörgöm… !

Én nem tudom, mennyire „fekete büszkeség” film a Black Panther… de hogy _nem_ „jó” film, az biztos.

Az Avengers: Infinity War után meg olyan, mintha egy 100 méteres futóversenyre berángatnánk valakit az utcáról (hogy kilegyen a létszám…), és mondanánk neki: „csak fuss velük te is, ne parázz, száz méter nem nagy cucc”…

…aztán meg döbbenten nézzük, hogy csak az eredményhirdetés után ér be a célba, és felháborodottan számon kérjük: „hát ez meg mi a fene volt? a többiek már rég beértek, neked is ott kellett volna jönni a nyomukban!”. :-PPP

Oké, az Infinity War nagyon magasra tette a mércét, oké, hogy ezt nem mindenki tudja átugrani – oké, hogy van BL, meg spanyol bajnokság… meg NBI is…

Mondjuk, én BL meccsre szívesen vennék jegyet – de nagyon pofára ejtene, ha miután kifizettem az árát, és beültem a stadionba, bekocogna két random magyar „élcsapat” :-PPP, és azt mondanák: „most mit vagy úgy oda?! ezek is ugyanazt a játékot játsszák! ugyanaz a pálya, ugyanaz a labda, a szögletzászló és a kapu is totál megegyezik, még a gólbíró-rendszer is tök ugyanaz! nem értem, mi a bajod…”. :eeekkk:

Szóval, lehet, hogy „szuperhősmozi-fronton” is jó lenne jegyezni: „ez itt a BL kategória… ez „csak” spanyol bajnokság… ez az NBI… ez meg a BLSZ 3…” – hogy tudja az ember, mire is vállalkozik, ugye. :-PPP