2026. október 4., vasárnap

Ann Droid s01

 

Már régebben megnéztem – valamikor még a Hope előtt… –, de mindig „elétolakodott” egy másik rivjú (nyilván ennek is egyértelmű oka(i) van(nak)… :-/ ). Ám most nincs semmi „nagyobb” élményem, szóval, bepótolom a beszámolót. :sör: 

Nem mintha nem lett volna jó a sorozat – nem mintha ne lett volna kellemes időtöltés/szórakozás… csak (_„csak”_...) nem ugrotta meg a „nagyon jó”-szintet, ami igazán emlékezetessé, megkerülhetetlenné teszi. 

Pedig ahogy indult – az első három rész –, nagyon úgy tűnt, hogy zseniális lesz… de a sorozat második fele, az utolsó három rész… már egy másik, alacsonyabb ligában játszott: és igazából _ott és úgy_ is vicces és szerethető volt, csak… valahogy elveszett a súlyának és értének a… ha nem is a „nagyobb”, de a „szebbik” része. 

Ugyanis az első három epizódban nagy hangsúlyt kap az időskori… minden. És annak hatalmas szíve van. :respect:

Ahogy a droid próbálja megérteni az emberi lét elmúlásának fájdalmát és keservét, ahogy a megöregedés egyre jobban kiszolgáltatottabbá teszi az embert mások, valakik (…valamik…) segítségének, az emberi gyarlóságok, apróságok jelentőségét (szentimentális vén hülye vagyok… de az első rész „virágültetéses”-jelenetén rendesen elérzékenyültem…), a kapcsolatok bonyolultságát, fontosságát… és azok hiányának fájdalmát… az valami gyönyörű. 

Mondanám, hogy „tanmese”, de nagyon rosszízűnek találom ezt a kifejezést… pedig tényleg az: figyelemmel kísérhetjük, ahogy a droid tanul – „emberül”. 

Ennek az első etapnak a zsenialitását nem csak a tündéri Sue Johnston-nak és a zseniális író-főszereplő Diane Morgan-nak köszönhetjük, hanem a többi fantasztikus idős barátnak, mint az imádnivaló Kathryn Hunter, a jópofa öregúr David Hargreaves és az elképesztően különc über(?) taxis, Danny John-Jules – utóbbi ritkán és rövid időkre jelent csak meg… de akkor mindig nagyon röhögtem.
:-DDD 

Ám jelen van a sorozatban a Sue Johnston fiát alakító Paul Ready, aki egy csetlő-botló lúzer – de ő hozza be Sue életébe a droidot, mert „nem ér rá” az anyjával foglalkozni. Szarul hangzik, de ezzel tényleg jót tesz mindenkinek.

Ám sajnos a második három rész már Paul-t teszi a fókuszba, és rájöttem, hogy ami vicces mellékszálként mulattatott, az már egyáltalán nem tetszik annyira fősodornak… :-/

Ráadásul a sorozat végére Paul „bekavar”, és immár ő akarja eltüntetni a droidot az anyja mellől… és ezáltal a kedves, csetlő-botló hülye hirtelen ellenszenves köcsöggé válik… :-/// 

…és a végére megérkezünk: Paul rátalál Melody-ra, a gyönyörű szexdroidra (akit/amit éppen szexuális partnernek gyártanak – míg az Ann Droid kifejezetten segítőtárs és tilos vele szexelni :-) –, akit a tényleg eszméletlenül szép Carla Woodcock alakít (akiről nem találsz egy olyan képet a neten, amin ne lenne káprázatos :amazing: ). 

Egyébként, Carlá-t az előző „szextulajdonosa” azért dobja/dobta ki, „mert túl okos” – Paul meg ugye… ;-) Szóval, megágyaztak (a szó konkrét és átvitt értelmében is ;-) ) a következő évad egyik poénforrásának – a csodaszép, okos szexdroid, és a szerencsétlen lúzer társkapcsolata. 

Őszintén szólva, ha jobban belegondolok… ebben a sorozatban a férfiak csak végletekként (…véglényekként…) vannak jelen: vagy töketlen lúzer – vagy önző, beképzelt, macsó seggfej… és a kettő között meg van a szerethető (vén vagy ifjú) hülye… Egyértelmű jele annak, hogy a férfiak „egybites, csak dugni akaró ösztönlények”, miszerint már egy szexdroid – ami az ő, a tulajdonos férfi imádatára, és a vele való intim partnerségre van gyárilag programozva! – is „túl okos” nekik. Mert ezeknek semmi sem elég jó… :-PPP Pont megfelelő lenne nekik egy 80’-as évekbeli (igazából  ’78-as, csak Magyarországon ’81-ben volt bemutatva) „Foul Play”-es, „Óvakodj a törpétől”-ös, Dudley Moore-os gagyi guminő… :-DDD 

Értem én, hogy Diane Morgan sokat látott és nyilván és egyértelműen lesújtó a véleménye a férfiakról – és attól, hogy a sorozat nézése közben jól szórakoztam és láttam a karikatúrát (amiben magamra is ismertem… itt-ott… ;-) ) –, de utólag arra gondolok… azért lehetett volna _egy_, csak egyetlen egy férfi, aki szimplán csak… mittomén… „normális”. „Nooormális?!” :-/ De lehet, hogy tényleg nincs ilyen közöttünk, nem ismerek mindenkit… :-PPP 

Összegezve, ha az első felét nézem a sorinak, akkor 9/10 – ha a második felét, akkor 6/10… és inkább hajlok a végső verdiktnél a 7/10 felé. 

Nem tudom, hogy nézném-e tovább a második évadot: ha az emberi lét alkonyával foglalkozna, akkor szívesen – ha a lúzer, szerencsétlen férfi, és a szépséges és okos szexdroid közötti szakadék kiélezésével fog és akar foglalkozni („mennyivel értékesebb egy szép és okos, programozott szexdroid, mint egy faékszerű, vértolulásos férfiállat”) akkor lehet, hogy inkább skippelném. :-P 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése