Josh Oldenburger - Canada, Lethbridge

 

Josh Oldenburger

Tudod... amikor egy kanadai srác egy percnél rövidebb videói vernek szíven... amikor jól esik, hogy ő, 7000 kilométerre tőled, ismeretlenül is "barátomnak" nevez... hoz egy kávét neked... és a végül virtuálisan megölel... akkor tudhatod, hogy valami rohadt nagy baj van veled... Persze, eddig is tudtad: nem lettél volna író - magából mindent "kiíró" -, ha olyan faszán rendbe lenne a lelked... de Josh Oldenburger short és reels videói valahogy... egyszerre szembesítenek ezzel - és egyszerre emelnek fel és ölelnek magukhoz...

Josh Oldenburger... szenvedett életében... és hidd el, egyikünk sem akar olyan sorscsapásokat, amiket ő átélt...

Mégis képes olyan hittel és szeretettel beszélni, hogy... basszus... elhiszem neki - elhiszem neki, hogy Isten szeret, és hogy úgy szeret, ahogy vagyok... Se anyám, se a feleségem, se a gyermekeim nem szeretnek ennyire teljesen, ennyire egész valómban - mint az Isten... Nem vagyok méltó - és mégis szeret.

... 

Josh Oldenburger mottója:

"I'm just a nobody, trying to tell everybody, all about Somebody, who saved my soul."

... 

Ezt a két rövidke videóját pedig szeretettel ajánlom Nektek is...

 ...és még ezt...

Come as you are. 

 

Köszönök mindent, Josh - áldjon meg Téged az Isten. God Bless You.

Cherubion Legendái...

 ...és a Káosz Borza... Tegnap találkoztak. :-)

Bihon Tibi barátunk nevezte el a csoportot így - de én nem tartom magam "legendának". Én legfeljebb a Káosz Borza vagyok. Azt vállalom. :-)))

Lassan harminc éve ismerem, tisztelem és szeretem ezeket az embereket... jó, hogy vagytok, Barátaim.

Szebb, jobb, több - élhetőbb Tőletek a Világ. :respect:

Sarinjaui Syopingmol – A Shop for Killers s01

 

2024-es sorozat, ami azért került a látóterembe, mert most jött a hír róla, hogy hamarosan (2026. július) érkezik a második évad a Disney+ -ra. 

Úgy látszik, hogy a fantasztikus Light Shop után/mellett egy másik remek koreai sorozat is a Disney+-on talált helyet… Mondjuk, ez számomra minimum, hogy érdekes… :-S 

Mindenesetre: nekem nagyon bejött. :sör: 

Nem találom hibátlannak, vannak vele itt-ott problémáim… de az kétségtelen, hogy berántott, és elszáguldott velem. :thumbsup: 

A cím magáért beszél: egy fegyverkereskedő(ről és a) boltjáról van szó, amit – kényszerű tulajdonosváltás miatt – hullámokban lerohannak a bolt vevői, akik mind a termékpalettára áhítoznak. 

A bolt új vezetője pedig nem más, mint az eredeti tulajdonos unokahúga, Jeong Ji-an (Kim Hye-jun), akinek rekordsebességgel kell nagybátyja méltó utódjává, vaskezű vezetővé válnia – mielőtt elsöpri a vérére (árukészletére) áhítozó hiénák és sakálok gyilkos áradata. 

És ebben a harcban segítségére van a csodálatos gyilkológép Min-hye (Geum Hae-na), a muay-thai harcos, exkommandós Pasin (Kim Min), és a titokzatos „Brother” (Lee Tae-young). 

Fantasztikus harcjelenetek, izgalmas rajtaütések és menekülések, gyilkos drónok és emberalatti mészárosok – és a maroknyi, mindenre elszánt, halálmegvető kis Csapat. 

Az első öt részben olyan remek ütemérzékkel adagolják a jelen idejű akciókat és a visszaemlékezéseket, hogy… le a kalappal. :sör: 

Sajnos… (és itt az első problémám…) a 6. és 7. epizódok a legforróbb ponton teljesen elengedik a jelen időt, és full a múltban játszódnak – ráadásul az itt taglalt események egy részét már láttuk, csak most egy másik szemszögből nézhetjük meg… 

Itt azért kicsit megcsikordult az összeszorított fogam… :-/// 

A sorozat legvégére pedig jutott egy remek, végtelenül merész ötlet mellé egy… olyan „feltámadás”, ami azért… kissé megkeserítette a szám ízét… 

De el tudok ezektől vonatkoztatni (bár a pontozásomat azért befolyásolja), és simán képes vagyok elismerni, hogy ez egy remek, eredeti ötleten alapuló sorozat. :thumbsup: 8/10 

És tökre örülök, hogy hamarosan jön a második évad – must see. :sör:

 

Zerocalcare: Due spicci – Nincs az a pénz

 

Folytatom tehát Zerocalcare-maratonomat ;-) a harmadik Netflix-sorozatával. 

Necridus junktárs :sör: egy remek rivjút írt róla a sorozatjunkie-n – olvassátok el őt is. :sör: 

Zerocalcare: vége a 3. évadnak, a My 2 Cents-nek 

Én pedig szokás szerint maradnék annál, hogy milyen érzéseket keltett bennem a sorozat… milyen húrokat pendített meg a lelkemben. 

„Bye Lorenzo (2004-2025)”

…

Igen, Zero újra a veszteségről, az egymás iránti felelősségről… a másik ember támogatásáról… vagy pont a semmibe nézéséről szól… miközben egy eszelős szociopata vadászik Zero-ra és barátaira: aki maga a megtestesült… nihil, a könyörtelen, tébolyult pusztítás. 

Borzalmas, ahogy látjuk a kitaszított, lenézett, pária Lorenzo Montini-t, aki szinte elbújik, szerényen… lenézve… vagy átnézve rajta… jelenik meg a sorozat hátterében, oldalvizén… mellékszálaként…

Mert közben előkerül Zero régi, soha be nem teljesült, plátói szerelme, aki… Zero bármennyire is igyekszik titkolni… olyan elfeledett érzéseket hoz a felszínre, olyan sebeket tép fel… hogy főhősünk szinte belezavarodik…

De nincs idő sokat merengeni, hogy lehetne-e újra szerelmesnek lenni: egy régi barát, Vadkan, és családja védelmében mozgósítani kell mindenkit – különben széthullik, összedől, tönkremegy minden… 

És összegyűlik a különc kis csapat: és mindenkinek fáj valamije – mindenki életében van… megoldatlan… megoldhatatlan probléma… 

Sokáig hiányoltam Secco-t… de amikor végre megjelent – az EPIC volt. :respect: 

Nem mondom, hogy többször nem szaladt tele a szemem könnyel: mert rohadt könnyű Zero-val és társaival azonosulni… gyakran megesett, hogy saját elkövetett hibáimat láttam a ő tetteikben… és sajátomként éltem meg az ő fájdalmukat… 

…és közben újra és megint megmutatja magát az élet: Zerocalcare immár negyvenes… és az elveszett évei… elkövetett hibái… el nem csókolt csókjai… mind-mind mázsás súllyal nehezednek rá… 

Valahol ez a sorozat egy gyászfeldolgozás, egy búcsúfolyamat része – ahol valós személyt is gyászolunk… de az elmúlt ifjúságot is elsiratjuk… 

És ifjúsága mindegyikünknek volt… 

(Vannak, akiknek ifjan szakadt meg az életfonala… sajnos most Nógrád megyében… túl sok fiatalt gyászolunk… pedig egyet sem kellene elvesztenünk, hisz még előttük volt az Élet… Legszívesebben sikítanék, ordítanék, a fejemet verném a falba üvöltve, hogy… miért?! MIÉRT?! …miért hagytad ezt megtörténni… Istenem…?! … „de hallgatsz, s nem felel… senki sem…”.) 

Tudom, milyen ifjan barátot elveszíteni… tudom, milyen valaki kezét elengedni… valakitől elfordulni… aztán meg döbbenten visszanézni, hogy… nem értem… nem tudtam… hogyha tudtam volna…! 

Zero megengedi magának, hogy úgy mesélje el a történetet, hogy nem késő: hogy sikerült, igen, időben sikerült elkapni valakinek a kezét… Majdnem elvesztettük örökre, de megmenekült! 

… 

Ám a valóság… az ennél sokkal keserűbb… szigorúbb. 

Barátságok… ha talán el nem is múlnak, de… megváltoznak… és már soha nem lesznek olyanok, mint régen… 

…de akkor is megéri újra felvenni a fonalat! Akkor is ki kell nyúlni azért a kézért, amit egykor elengedtünk! …mert oly’ rövid az idő, amíg ezen a Földön itt vagyunk egymásnak… egymásért… 

Gyönyörű gyászfolyamat, felemelő öngyógyítás a Due spicci – rohadtul nem irigylem Zerocalcare-t… és fájdalmasan, félelmetesen soknak találom azokat a pontokat, ahol hasonlítunk… 

Nézném tovább. Gyógyulnék én is még Michele Rech társaságában. :megarespect: 

Ám elolvastam mindent tőle, ami magyarul, vagy angolul elérhető – pedig van még bőven képregénye… Úgy látszik, meg kell tanulnom olaszul. 

…és belegondolva: ennek csak örülök – imádom az olasz nyelvet hallani. A Due spicci elérhető a Netflixen magyar szinkronnal, úgy kezdtem el, de annyira zavart, hogy átállítottam olaszra: mert nekem Zerocalcare már a fejemben is olaszul beszél. 

És Secco is… :gelato: 

Zerocalcare: La profezia dell’armadillo – Az óriástatu jóslata & Zerocalcare: Kobane Calling

Most, hogy elolvastam a képregényeket és végignéztem a rajzfilmsorozatot, tartanom kell egy Zerocalcare-rivjú „maratont”… ;-) Persze, annyira _maratoni_ azért nem lesz, nyugi. :sör: 

A két képregénnyel indítok, aztán – terveim szerint holnap – a rajzfilmsorozatról fogok referálni. :thumbsup: 

Először is azzal kezdem, hogy köszönetet mondok a Nimue Kiadónak, Lakatos Istvánnak, hogy nem adta fel, nem hagyta abba a Zerocalcare képregények magyar kiadását. :thumbsup: 

És én… hm… vén marha :-P csak most jöttem rá, hogy Lakatos István írta a Dobozvárost, aminek elkészültére én is csatlakoztam anno a Brancsközösséghez, és István 2022. 10. hónaptól – 2023.07. hónapig rendszeresen e-mail-ben tájékoztatott arról, hogy hol a tart a projekt: aminek végén kézhez kaptam/kaptuk a kötetet. :sör: 

És ha már ez leesett (…végre… nagy nehezen… :-P), akkor ki kell fejeznem a hálámat Lakatos Istvánnak a munkájáért és kitartásáért, és mindjárt meg is mutatom, hogy milyen műveket köszönhetek neki, akár közvetve, vagy közvetlenül. :thumbsup: 

 Be kell szereznem most már a "Mezsgyét" is. :sör:

Zerocalcare: La profezia dell’armadillo – Az óriástatu jóslata (képregény)

Itt szeretném megtenni első és egyetlen negatív észrevételemet, de utána csak a dicséret hangján fogok szólni! :sör: 

Ez pedig az, miszerint, hogy „Az óriástatu jóslata” a legelső képregénye Michele Rech-nek, ami 2011-ben jelent meg. A másik magyarul megjelent műve, a „Torokszorítósdi” pedig 2018-ban. Talán érdemes lett volna magyarul is időrendben kijönni a kötetekkel… Ugyanis én olvasás közben egyre azon agyaltam, hogy a mű minősége olyan… mintha „visszalépés” lenne: kicsit szertelen, kicsit csapongó, kicsit szomorú, kicsit vidám, kicsit összeszedett, kicsit szétszórt – mint aki keresi még a „hangját”. És rákeresve ráeszméltem: tényleg így van – hisz ez az első képregény kötete, természetes, hogy kereste, hogyan lesz/lehet a legjobb. Szóval, kicsit zavart okozott az erőben – nálam…

De még egyszer leszögezem: nem lehetek elég hálás azért, hogy megjelent magyarul! :leborul: 

Az óriástatu jóslata… az elmúlásról, a gyászfeldolgozásról… a régi szép idők elmúlása miatti könnycseppekről, főhajtásról szól… és gyönyörűen. 

Mert múlnak az évek fölöttünk… és van, aki idejekorán távozik a régi barátok közül… és az itt maradottakat ez tükörbe és egymás szemébe nézésre készteti – hogy nem lehettünk volna egymással jobbak… nem tehettünk volna néhány dolgot jobban, szebben… és hová jutottunk az eltelt idő alatt.

Hja igen: így leírva nem túl biztató és olvasócsalogató, tudom: de ezt Zerocalcare írja, Barátaim – aki önironikus, ironikus és ott van mellette személyes kedvencem, Secco, aki a maga egyszerű, földhözragadt módján mindig rámutat egy-egy helyzet fonákjára, vagy „paraszti, józan ésszel” való megközelítésére. Néha olyan, mintha adna egy taslit a nyakadra, hogy: „vedd már észre, te mélabús ló!” – és ez kizökkent az önsajnálat, a sajnáltatás gödréből, és az ember egyszer csak tud nevetni saját szánalmasságán. 

Annyira szeretem Secco-t, hogy szerettem volna egy fotót látni a „real life” Secco-ról (akit egyébként két barátja tulajdonságaiból „gyúrt össze” Michele Rech, de elmondása szerint az egyikük azért mégis jobban benne van a karakterben, mint a másikuk… ;-) ), de nem találtam – ellenben belefutottam, hogy van egy 2018-as élőszereplős film „La profezia dell’armadillo”, ami simán elment eddig a radarom alatt. Pótolni kell, nincs mese. :sör: 

Szóval… gyászfeldolgozás… régi barátok, barátságok elmúlása fölötti merengés… felnőtté válás? Nem tudom… 

Talán az a legjobb szó rá, hogy „tribute” – tisztelgés, főhajtás ifjúkorunk arany emlékei fölött… és a Bojtorján Együttes: „Énekelsz egy régi nótát” című dalának sorai ugranak be… 

„Énekelsz egy régi nótát
S azt mondod, sokért nem adnád
Hogyha visszajönnének azok a szép idők

Amikor még vártak rátok
A lányok és a jó barátok
Esténként egy mozi vagy egy klub előtt

Minden korban van valami
Ami akkor és ott jó
És éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható

S ha összejönne a régi banda
Hidd el, roppant unalmas volna
Mást gondolnánk és másról volna szó”

 

Camile – Riposa in Pace…

 

Zerocalcare: Kobane Calling (képregény)

2017-ben jelent meg… és ez teljesen eltér minden más Zerocalcare stufftól: négy képregényt olvastam tőle és három rajzfilmsorozatot láttam – de a Kobane nagyon keményen kilóg a sorból: mondhatni brutálisan… kegyetlenül. 

Kobane (vagy Kobani) egy fontos kurd város Észak–Szíriában a török határtól délre – ahol a kurdok folyamatos háborúban állnak, hol a török kormányerőkkel, hol a szíriai hadsereggel, és legvégül… az ISIS-szel: aki élve égettek el ketrecben embereket, akik nők és gyerekek fejét vágták le… 

2014 szeptemberétől 2015 januárjáig ostromolta az ISIS Kobane-t – amit azóta a „kurd Sztálingrádnak” is neveznek… 

Itt jár (valóságosan) Michele Rech, kétszer is, és képregényben örökítette meg ezt a két útját, emléket állítva a névtelen és nevesített hősöknek… a soha fel nem adó, örök harcban élő, számkivetett kurdoknak…

Basszus, gyerekek… Zerocalcare az Zerocalcare: próbál – és néha sikerül is – megnevettetni néha (főként öniróniával), de a téma olyan komoly, hogy nem sok mosoly ömlik el az ember arcán… 

…legtöbbször keskeny pengévé váltak az ajkaim… és a fogamat csikorgattam tehetetlen fájdalmamban… dühömben… 

És Michele Rech igyekszik néha gyorsan elmagyarázni olyan politikai struktúrákat 8-10-12 képkockában „for dummies”, amire lehet, hogy 2-3 napos katonai-geopolitikai-vallási előadás sorozat lenne igazán hivatott… 

Nem mondom, hogy ez rossz, de nehéz – és nem teszi olvasmányossá a dolgot. A kötet legvégén két „Postscript” is található – azok már tényleg brutálisak a tényfeltárásban, a politikai helyzet elmagyarázásában… és nem mondom, hogy nem törhet bele az ember bicskája. 2x vagy 3x ugrottam neki, mire átrágtam magam rajta… 

Összefoglalva: fantasztikus, hogy Michele Rech felvállalta, és kétszer is felkereste a kurdokat, és a maga módján, a lehetőségeihez mérten próbált hírt adni a világnak a kurdok végtelen, önfeláldozó harcáról. :respect: 

De ez teljesen más, mint az összes többi Zerocalcare mű, és nem biztos, hogy való mindenkinek…

 

Azért jegyezzük fel magunknak: Eger, Nándorfehérvár, Drégely, Kőszeg, Szigetvár – Alamo – Sztálingrád 

Kobane

…