Kezdjük az elején: Jussi Adler-Olsen – egy eszméletlenül jó író. :respect:
Olyan sztorikat mesél el nekünk az emberi aljasság bugyraiból, hogy az egyszeri nézőnek borsódzik a háta, remeg a gyomra, és a szíve majd’ kiugrik a torkán… szinte… már-már sátáni mocsoksággal szembesülünk, és azt hisszük, ilyet _ember_ sohasem tenne meg. Mégis megteszi.
Ám közben megmutat nekünk két „guardian angel”-t (illetve többet is, de erről később), az ártatlanok és a kiszolgáltatottak védelmezőit, akik kurvára nem félnek a sátántól – a szemébe néznek, felveszik vele a harcot – és nem hátrálnak, az életük árán se.
Hiszem, hogy nincsenek ilyen elmebeteg, velejéig romlott gyilkosok a világon, illetve… hinni akarom.
Ám, ha mégis vannak – akkor őrangyalnak is _lennie kell_: és akkor Carl Morc és Akram Salim is létezik, akik harcolni fognak értünk.
…a francba… elérzékenyültem… vén, szentimentális hülye… :-P
Tudjátok, vannak írók, akik odalöknek minket a farkasok elé: „ez van, látod?! vér és pusztulás! nincs esély! nincs remény! mind megdögletek… döglünk…”
…
Ezzel szemben Jussi Adler-Olsen azt mondja: „emberbőrbe bújt démonok és szörnyek élnek közöttünk, prédára lesve, és lecsapnak a védtelenekre, az ártatlanokra. De vannak közöttünk Hősök is, akik a segítségünkre sietnek, és méltó ellenfelei lesznek a kegyetlen gyilkosoknak. Ne félj, nem vagy, nem vagyunk egyedül – Halandó Őrangyalok állnak a vártán, hogy harcba szálljanak értünk.” :respect:
Eddig hat egész estés film készült a „Q ügyosztályról”, Jussi Adler-Olsen könyveiből – és (most utánaolvastam) döbbenet számomra, hogy mi történt.
Az első négy rész Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares főszereplésével készült el: és szerintem brutál zúzósak lettek. Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta, A 64-es betegnapló.
Mondjuk, nem _csak szerintem_ lettek zúzósak: az imdb-n 7,0 és 7,4 között szóródnak a pontszámaik. (Bár a magam részéről inkább 8,0 és 9,0 közé tenném mindet…)
Ezek után újracastingolták a főszereplőket: Ulrich Thomsen és Zaki Youssef lettek a kiválasztottak.
Két film készült velük (én ezeket nem láttam): Hajtóvadászat (2021), és Határtalanul (2024).
Nos… nem mondanám, hogy az újrakasztingolás előnyére vált volna a szériának, ugyanis a két film értékelése az imdb-n 5,4 és 5,6 pont… De lehet, hogy Jussi Adler-Olsen már elégedettebb, ki tudja… :szemforgat: :gyagya:
De térjek végre a tárgyra: a dán filmek után most az angol sorozatgyártás fedezte fel magának Jussi Adler-Olsen könyveit, és elkészítette a „Kvinden i buret – Department Q: The Keeper of the Lost Causes – Nyomtalanul” című könyv alapján/film nyomdokán a „Dept. Q – Megoldatlan ügyek osztálya” című sorozatot.
...ami köröket ver/nagyságrendekkel jobb, mint a 2016-os film. :leborul: :thumbsup:
És ezzel valahogy az imdb is egyetért: 8,3-ra adják. :sör:
(Mondjuk, azt nem tudom, hogy Jussi Adler-Olsen mit szól hozzá… :-S :-P Lehet, hogy újracastingolást kér… vagy vétójogot, ki tudja… :-P)
Mondjuk, ez az alapvető különbség, ami szvsz mindig afelé mutat, hogy a sorozat mennyivel jobb, mint egy film: sokkal több idő van kibontani szálakat, bemutatni karaktereket.
Én :meaculpa: nem tudnék senki más szereplőt felemlegetni/megemlíteni a filmekből Nikolaj Lie Kaas és Fares Fares kettősén kívül – hogy kik játszották a többi karaktert.
A „Dept. Q – Megoldatlan ügyek osztálya” sorozatban viszont egyre-másra „ugrottak elő” a jobbnál-jobb mellékszereplők, akik hiányában szegényesebb, kevesebb lett volna az élmény. :thumbsup:
Ám haladjunk sorban, mielőtt a mellékszereplők dicséretébe kezdenék, pár szó a főszereplőkről – avagy elzengenék egy kisebb tirádát. :sör:
Matthew Goode (Detective Chief Inspector Carl Morc): én egy nyálas, angol szépfiúként emlékszem rá, aki Larry Durrellt alakította a „Családom és egyéb állatfajták”-ban, meg a „Downton Abbey”-ban is valami hasonló karaktert hozott… :-///
Erre most megjelent itt: szakállasan, sebhelyesen, sebzetten, tele dühvel és fusztrációval, fröcsögő epével és jeges cinizmussal – és amikor elveszti a kontrollt… érzed azt, hogy Isten irgalmazzon annak, aki útjába áll… És mellette látod, hogy alsó hangon valami zseniális detektív, aki észrevesz minden összefüggést, és vadászkopóként tapad a nyomra: és rohadtul nem fél senkitől és semmitől. Imádtam a fickót, vitte a vállán a showt – játszi könnyedséggel.
Alexej Manvelov (Akram Salim): a „csöndes gyilkos”, aki egy profi vérfagyasztó nyugalmával töri el a gigádat („Nem törtem el. Csak zúzódásokat okoztam.”) – és közben talán még egy fokkal pontosabban, biztosabban tapad a vérnyomra, mint maga Morc. („Mi is volt maga Szíriában egészen pontosan?!”) És miközben jeges profizmusa és életveszélyessége egyszerre sugárzik belőle („Ő kicsoda?” – „A testőröm.”) olyan végtelenül szerény és őszintén alázatos, hogy az zavarba ejtő.
Amikor Akram jelen van, mindig tudom: a „jófiúk” biztonságban vannak – viszont a rosszak… hááát… nagyon nem.
Leah Byrne (Detective Constable Rose Dickson): első pár jelenetében idegesített… aztán egyre jobban megszerettem, és a végén teljes értékű csapattagként tekintettem rá. Aranyos, jópofa, csupaszív – és ügyes detektív. Kell a Csapatba. :respect:
Kelly Macdonald (Dr. Rachel Irving): egy valami gyönyörű… valami egészen különleges nő. Nem tudsz eltekinteni attól, hogy milyen szép (…pedig azért… láttál nála szebbeket… Anna Kendrick… Sydney Sweeney…), miközben eszméletlenül okos, és csípős, helyén ülő beszólásai vannak – amire csak annyit tudsz magadban morogni: „touché”… :-)
Sanjeev Kohli (Martin, az albérlő): mindig csak egy-egy kis jelenetet kapott, mégis, a sorozat végére egyre jobban megismertük, egyre jobban megszerethettük, és rájöhettünk – nagyon fontos, gyakorlatilag létfontosságú a szerepe Carl családjában: nélküle talán szét is esne atomjaira minden.
Basszus, nagyon jó szereplőválogatás volt itt, eszetlen jó a sztori – a krimi (…„krimi”?! a thriller, a horror, bonyek! :-OOO) része elcseszettül nyomasztó (Katicám konkrétan nem is bírta nézni a „Merritt-es jeleneteket”…), a nyomozás körömrágósan izgalmas…
…és a befejezés: olyan gyógyír szívnek-léleknek… hogy elömlik ez emberben a JÓ.
