2021. február 28., vasárnap

Dedikálások...

 A napokban kaptam egy értesítést az antikvárium.hu-ról, hogy az egyik általam régen keresett és előjegyzett könyv dedikálva aukcióra került, és amennyiben gondolom, licitáljak rá...

Mivel egy időben sokat néztem a "Licitvadászok", a "Raktárvadászok" és a "Csomagcsaták" sorozatokat, tudom, hogy milyen könnyen elszalad(hat) ilyenkor az emberrel a ló, nem nagyon terveztem ebbe belefolyni (de végül csak megtettem... :-P :gyagya: :-) ), ám érdeklődéssel végignéztem, hogy milyen aláírt könyvek kerültek aukcióra.

Láttam egy dedikált Radnóti Miklós kötetet, ami jelenleg (4 óra 52 perccel az aukció lezárása előtt) 640.000 Ft-on áll... :eeeeekkkkk:

De láttam egy Széchenyi Zsigmond által Kittenberger Kálmánnak ajánlott(!!!) kötetet is, amit én is nagy örömmel fogadnék el a könyvtáramba - aminek a licitje éppen 302.000 Ft-nál tart (4 óra 49 perccel az aukció vége előtt). UPDATE: az aukció vége előtt 28 perccel 700.000 Ft!!!

UPDATE 2.0:


 Persze, ilyenkor mit számít az ár, ha egy ilyen kötet az embernek felbecsülhetetlen értéket képvisel (ám most mégis felbecsülik, hogy egészen pontosan mekkorát... :-P ).

Szóval, ezeket a dedikált ritkaságokat nézegetve rájöttem, hogy az én birtokomban is vannak olyan szerző által aláírt, nekem ajánlott kötetek, amik pénzben ki nem fejezhető értékkel bírnak számomra.

Megmutatom nektek, mik ezek. :sör:





Talán le is jön nektek, hogy István postán küldte el nekem a dedikált kötetet - míg Gáspár András (RIP) Dr. Pálinkás Imre (Alan O'Connor) leányfalui nyaralójában megrendezett (I. Leányfalui Fantasy Író-Olvasó Találkozó - :-) ) összejövetelén írta alá nekem a regényét (amin nagyon hallgattam, annyi értelmes, érdekes, sokat olvasott, sokat írt, sokat megélt ember beszélgetett - én meg csak figyeltem, és élveztem, ahogy a társalgás hullámzik :-) ).

Meg nem válnék ezektől a könyvektől, semmi pénzért.

Régi, szép idők, gyönyörű olvasmányélmények, boldog emlékek...


2021. február 21., vasárnap

Monster Hunter – Szörnybirodalom


 Fura az, amikor egy óriási, mutáns szörnyekről szóló filmre azt kell mondanod, hogy kisstílű és gyáva…

…mert ugye minek vágnál bele, hogy filmet készíts _óriás, mutáns szörnyekről_, ha _nem mersz_ róluk mozit csinálni?!

Ott van előtted a világ, amiből dolgozhatsz, a Monster Hunter World:

…és helyette azt mondod: „ne akarjunk már ilyen különleges, tiritarka, szürrealisztikus izébizét, én azt mondom tinéktek, kreatív alkotótársaim, álmok megálmodói az Úrban, hogy járt utat a járatlanért el ne hagyjuk, csak annyira lubickoljon szárnyaló fantáziánk, amennyire az már valahol-valakinek-valamiben bevált, okés?!”.

És akkor a fantazmagóriával bőven megáldott, termékeny kútfejek olyanokat ötlenek ki, hogyaszongya…

Keresztezzük a Balrogot és a Homokférget!

 

Legyen benne a Pitch Black Bioraptorának és a Starship Troopers Arachnidjának szerelemgyereke!

 


Legyenek benne sima növényevő dinók a Dinoszauruszok Színes Képeskönyvéből!

 

És – legyen benne „A Sárkány”, naná!

Persze legyen még benne (egy) Milla Jovovich és egy random valódi harcművész… Jaa, Tony!... és Milla pofozza le, mert azért ugye… csak övé a nagygázsi, és ő a húzónév. És mennyivel szebb is, mint a szétgyúrt, szikár, eleve harcosnak kinéző Jaa… Hja.

Legyen még benne egy kedves, szerethető, pokolfajzat nagyapó, Ron Perlman, mint minimális mellékszereplő… aztán ennyi elég is.

Hatalmas, brutális film lesz, már látom magam előtt! Hogy a helyszínek? Lesz egy csomó sivatag, meg sziklabarlang… meg még sziklafennsík. Nem, nem, nyugi, trópusi ős- és esőerdő csak éppen, alig-alig. Olcsóért megússzuk, csak semmi cicoma, meg puccparádé, mint abban a hülye játékban, amiből dolgozunk… Ööö… izé… Na, mindegy.

Lesz majd egy emberméretű macska is. Igen, kimaradt a musicalből, muszáj felhasználni, nem szórjuk a pénzt.

Hogy mit szólnak majd a nézők? Zabálni fogják, aranyapáim, habzsolják majd, és nyerítenek, mint a ló! Nem, nem a röhögéstől! Annyira odáig lesznek, hogy… ilyen korrektül lebutítottuk az ő szellemi színvonaltalanságukra ezt a bonyolult, színes-szagos játékot, zavaróan ismeretlen szörnyrémekkel tele.

 

Én meg már csak azon gondolkozom, hogy én vajon valami lerövidített verzét láttam-e, ugyanis Szilárd a fantasycentrumon azt írta, hogy a játékidő 110 perc.

Amit én láttam, az alapból 103 perces: maga a film eleve 01:20-nál indul, 1:33:15-nél vége is, majd van még egy bónuszjelenet (20 mp) 1:35:15-től, de ezzel együtt is… jóindulattal legyen 96 perces az alkotás. És hol van innen akkor 14 perc a 110-ig…? Na, mindegy. Én megelégszem 95-96-tal is. :-)

Annyi is bőven elég volt… :-P :-/

 

2021. február 18., csütörtök

Отава Ё - Otava Yo

 Ha mostanában akarok valami életigenlőt hallgatni (mert tele van a tök... födőm ezzel az itthoni napi kormányzati szemétséggel és aljassággal) - akkor az Отава Ё (Otava Yo) az, ami feltölt és felemel. :respect:

El _akarok_ menni egy koncertjükre. Még az idén. :-)



2021. február 13., szombat

Cidade Invisível – Invisible City – Láthatatlan város s01

Az valahol nagyszerű érzés, amikor csak keresel-keresel a Netflixen a sorozatok között, belecsapsz-belekapsz ebbe-abba, de valahogy… egyik sem sarkall arra, hogy megnézd a következő epizódot. (Még ez nem a „nagyszerű érzés”, az majd csak most jön! ;-) ) Ezért aztán belekezdesz egy újabba, egy következőbe, azzal a reménnyel, hogy hátha ez lesz az: ami beránt, bedarál, megrág és kiköp…

És egyszer csak, amikor már nem is reménykedsz… PAFFF!!! Itt van, ez az!!!!

Ilyen élmény volt nekünk a „Cidade Invisíble”. 10/10 :thumbsup:

A mai Rio De Janiero „Lapa-negyedében” járunk, ahol Eric (Marci Pigossi) az özveggyé vált, kisgyerekes környezetvédelmi rendőr él és titokban nyomoz felesége halálának körülményei után…

…és e nyomozás közben ráébred, hogy a brazil mitológia természetfölötti lényei közöttük élnek.

Élnek, igaz – de valaki egyesével gyilkolni kezdi őket… és ez összefügg Eric feleségének halálával is.

És hogy kik ezek a lények?

 

Isac/Saci, a féllábú csibész-szellem, aki forgószéllel-forgószélben jár, megtréfálja az embereket – de kívánságokat is tud teljesíteni… A végtelenül szerethető Wesley Guimarães formálja meg. :thumbsup:


Camila/Iara: a szirén, aki megigézi, mélybe húzza és elveszejti a férfiakat – akit a tényleg gyönyörű Jéssica Córes alakít. :leborul:

És legfőképpen: Iberê/Curupira: az erdő védelmező démona. Bakker… hiába „rejtették el”, az első pillanattól fogva üvölt róla, hogy messze ő a legerősebb mitikus lény mind közül. És az utolsó részben végre el is szabadulhat féktelen ősereje. Fábió Lago jeleníti meg, átütő erővel és karizmatikussággal. :respect:

 


A fenébe is: nem írok róla többet – egy igazi unikum, egy bitang jó sorozat. :leborul: :thumbsup:

Az évad mindössze hét részes, epizódonként 32-40 perces játékidővel – mi két nap alatt letoltuk az egészet, annyira „pageturner” az egész.

A Curupira… egész egyszerűen félelmetes őserő. :badass:


Camila pedig… simán mennék utána a tenger mélyébe. :love: :-)

  

Remélem, lesz második évad... :fingerscross:

 

2021. február 10., szerda

2021. február 9., kedd

News of the World – A kapitány küldetése & Intemperie – Out in the Open – Szabadon

A Kapitány és az Arab története.

Valahogy a Jó Isten akarta ezt így, valamiért… de szinte egyidőben került elém ez a két film.


Mindkettőben viharvert, veterán katona vesz szárnyai és oltalma alá egy-egy gyermeket, és a két film mintha egymás testvére lenne – ezért nem tudok, és nem is akarok külön-külön rivjúzni róluk.

Inkább csak azt mesélném, miben hasonlítanak, és mi az, amiben különböznek.

 

A Kapitány egy végtelenül jó, kedves ember. Nem akar ártani senkinek és semminek, de a Kislányért habozás nélkül meghalna, ha kell.

Az Arab komor és magának való, senkinek és semminek nem tartozik számadással. De azért, hogy megmentse a Fiút, gondolkodás nélkül adná az életét.

 

A Kislány múltja szörnyű, de ahogy a Kapitány a szárnyai alá veszi, valahogy… érezhető, hogy most már minden rendben lesz.


A Fiú egy aljas, ocsmány világból menekül, üldözői az emberi faj legmocskosabb, legelvetemültebb rohadékjai, akik nem ismernek irgalmat. Amikor útja az Arabhoz vezeti, és immár ketten mennek tovább, valahogy… minden pillanatban azt várjuk, hogy mikor történik tragédia.

A Kapitány küldetése az, hogy jobbá tegye a világot – hogy vezekeljen mindazért, amit elkövetett a háborúban… hogy életet és örömöt vigyen oda, ahová addig csak a halál és a szomorúság járt.

Az Arab csupán élni akar. Ott, abban a pokolban, ahol az élet kúttól-kútig tart, és ha estére nem találsz vizet, véged van… Az Arab tudja, hogy a világ kegyetlen és igazságtalan, és csak fogvicsorgatva, marva-harapva lehet benne megmaradni. Csak megmaradni – nőni, gyarapodni lehetetlen. Talán abban sem hisz, hogy a Fiúnak jobb sorsa lehet ennél… mégis tétovázás nélkül megy harcba azért, hogy megadja neki a lehetőséget egy szebb életre.

A Kislány két világot ismert, két életet élt – és most várja az ismeretlen harmadik. De mivel az oldalán a Kapitány van, érezzük, hisszük, tudjuk, hogy révbe fog érni.

A Fiú csak egy életet ismert – olyat, amilyet ne ismerjen inkább soha senki… Tudja, hogy küzdenie kell magáért, mert más soha nem fog érte tenni. Az Arab pedig méltó mester abban, hogy megtanulja a soha meg nem adást, a becsületet és a tisztességet.

A Kapitány és a Kislány története rengeteg fájdalmat és szörnyűséget – de rengeteg felemelő, életigenlő, a szebb jövő reményét hordozó pillanatot tartogat számunkra. A Jövő egy egészen más világ lesz, ami nyomokban sem fog hasonlítani a szörnyű Múltra.

Az Arab és a Fiú története is rengeteg fájdalmat és szörnyűséget mesél nekünk – és közben azt mutatja meg, hogyan lehet ezeknél erősebbnek lenni. Vagy legalább felemelt fővel elbukni. A fiúra váró Jövő pont ugyanolyan lesz, mint a szörnyű Múlt – de már lesz benne elég hit és erő, hogy harcoljon benne a túlélésért. És talán már győzhet is…

Igen, azt hiszem, kár is lenne tagadnom: a fenti soraimból nyilván leveszitek, hogy a Fiú és az Arab története jobban a szívembe mart.

Tom Hanks hatalmas színész a szememben, akit mindig imádni fogok – de ebben az összevetésben szerintem Luis Tosar alkotott nagyobbat. :respect:

Ha nem tudjátok/akarjátok megnézni mindkét alkotást, csak az egyiket, akkor… legyen az az Intemperie. :sör:


2021. február 1., hétfő

Ben Aaronovitch: Moon Over Soho - Soho felett a hold

 


„Apa mordult egyet, és beletúrt egy 78-as fordulatú kislemezekkel teli kartondobozba, előhúzott egy barna kartontokot, aminek három sarkát szigetelőszalag fogta össze. A Benny Goodman trió volt benne sellaklemezen, Victor kiadásban. Apámnak van egy Garrard lemezjátszója, ami tudja a 78-as fordulatot, de előbb ki kell cserélni a hangszedőt; nagy nehezen kiemeltem az Ortofont és megkerestem a Stantont. (…)
Sziszegett és pattogott, ahogy a tű a barázdába talált, és a zaj mellett hallottam Goodman klarinétbevezetőjét. Aztán Teddy Wilson zongoraszólója jött, majd megint Benny. Szerencsére a dobos Krupa nem virtuózkodott.
(…)
Még belehallgattunk pár 78-as korongba, például egy 1940-es Billie Holliday-felvételbe, amit csak azért hallgattunk végig, mert ő a kevesek egyike, akit apámmal egyformán szeretünk.”

 sellak: állati eredetű, természetes gyanta, délkelet-ázsiából származik, a Laccifer lacca nevű fákon tenyésző növényélősködő rovar, a lakktetű váladékából készül. (wikipedia)

 Victor kiadás: Victor Talking Machine Company amerikai lemezkiadó és gramofongyártó vállalat. 1901-ben alapították a New Jersey állambéli Camden-ben.

Benny Goodman-nek a következő „Victor”-kiadású lemezei vannak: „Mozart Clarinet Quintett, with the Budapest String Quartet” (RCA Victor, 1938) – „Benny Goodman in Moscow” (RCA Victor, 1962) – „This Is Benny Goodman” (RCA Victor, 1971) (wikipedia)

Ortofon, Stanton: hangszedő és lemezjátszó tű (google, a barátunk)

Krupa: Gene Krupa (1909-1973) – amerikai dzsesszzenész, zenekarvezető, dobos, zeneszerző. Krupát a szakértők a modern dobjáték atyjának tekintik. Ő volt az első dobos, aki bekerült a Grammy Hall of Fame-be (1978). (wikipedia)

 

Hááát… igen. :-/ :-S

Tudod, ilyen az, amikor valaki ismeretterjesztésbe és/vagy népiskolába kezd. Sajnos, ebbe a gödörbe beleesett már egy-két író korábban: miszerint az átlagnál jobban ismernek egy szubkultúrát, egy szegmenst, egy témát, és erre az általuk érdekesnek (felvágni érdemesnek…?!) talált ismeretegyüttesre építenek egy-egy regényt, novellát. És ez a lelkes (és túlzott…) információátadás a legtöbb esetben (saját tapasztalat alapján _minden_ esetben…) unalmassá teszi az aktuális művet.

Nosugye… Ben Aaronovitch most úgy döntött, hogy eláraszt bennünket (vagy felvág előttünk…?) azzal, hogy az átlagnál jóval nagyobb tudással rendelkezik a dzsessz-terén. És ebben az információ-halmazban/zenei közegben helyez el egy regényt.

„– Maga szerint vannak dzsesszen élő vámpírok?
– Miért ne?
– Dzsesszvámpírok?
– Nagyon úgy fest.
– Miért pont dzsessz?
– Nem tudom – mondtam. Apám tudta volna a választ. Azt mondta volna, hogy a dzsessz az egyetlen érdemleges zene.”

Hááát… nem is tudom. Lehet, hogy a „Johnny Hates Jazz” túl nagy hatással volt ifjú, romlatlan énemre, mert… én erről nem vagyok meggyőzve. Legalábbis, ha ismeri az ember a pagan metált. :perkele: :-P :themaloik: :-D

Johnny Hates Jazz: Britain's Johnny Hates Jazz are known for their glossy, sophisticated pop, combining electronic and new romantic influences with subtle R&B flourishes. (apple.music)

Pagan metal: nem egy önálló zenei stílus, hanem egy gyűjtőfogalom, ahová olyan extreme metal zenekarok tartoznak, melyek a hagyományos, népi kultúrájuk által ihletett szövegeket és/vagy zenéket írnak. Stílusilag leginkább folk, viking és black metal zenekarok tartoznak ide. (wikipedia)

Szóval, dzsesszismeretterjesztés… talán kicsit unalmas lesz az óra, „tankérem”, nem…?! Akkor majd feldobjuk valamivel… hogyaszondja… most akkor vagy a horgászás… vagy foci… esetleg ivászat… nem is tudom… dehogynem! Hoppá-hoppá! Hogy nem ez jutott rögtön az eszembe… ?!

„(…) Simone nem fokozatosan felépített cselekményre vágyott. A combjai közé rántott, és miután becélzott, teljesen magába húzott. Iszonyú sokáig csináltuk (…) tenyerem alatt ugrált a csípője. Hátravetette a fejét és elbődült, aztán egyszerre elélveztünk. (…)
– Téged nem lehet leállítani, mi?
Azonnal megint kemény lettem, mert semmi nem indítja be az embert úgy, mint a hízelgés. Igen, amikor szexről van szó, mi, férfiak nagyon sekélyesek vagyunk. (…)
Ragacsos cuppanással váltunk szét, és egy pillanatig csak feküdtünk ott, gőzölögve az éjszakai levegőben.”

Igen, amikor szexről van szó, mi, férfiak eléggé egybitesekké tudunk válni… de talán csak kiskamaszokként indultunk be részletesen leírt szexjelenetektől. :-///

Szerintem elég „sekélyes” erre építeni, és ezzel tölteni az oldalakat – amikor nincs ötletünk a cselekményt előrevinni… :-PPP

A „London folyóit” a visszafogott szexualitás, az erotikus/szerelmi vágyódás/vonzódás be nem teljesülése vitte előre – és ezzel lett csaknem tökéletes. :respect:

A „Soho felett a hold” pornográfiájának tobzódása nem tud érzéki olvasói örömmé válni (inkább az író kamaszos vágyálmának kiírását éreztem benne… szekunder szégyennel…), sőt, szerintem az olvasmányélmény rovására megy. :-/

Szóval, kapunk dzsesszet és szexet, bőven. És közben – mutatóba, szinte mellékesen – van valami cselekmény is…

…de itt egye meg a fene Ben Aaronovitch-ot. :-O Ugyanis minden ellenérzésem dacára, az orrba-szájba… dzsesszeléssel, és az én ízlésem szerint túltolt és túlzott (…savanyú a szőlő, mi…?! :-P :-) ) szexjelenetek _ellenére_... a végére mégis tetszett a kötet.

A „Sápadt Hölgy” és „Az Arctalan” olyan veszélyes ellenfelek voltak, hogy sikerült kicsillanniuk a dzsessz- és szexleckék tömény áradásából, és sikerült nekik érdekessé tenni a kötetet. :sör:

Amin – amikor mindezt a könyvet befejezve konstatáltam – magam is meglepődtem. :eeekkk:

Olvasás közben egyre ingerültebb lettem, és ki akartam szeretni Ben Aaronovitch-ból… de a végére nem sikerült. El akarom olvasni a „Föld alatti suttogást” is, nincs mese.

Fura dolog ez a popszakma… :-/ :gyagya: ;-)

„– Kiderítettétek mi történt? – kérdezte James.
– Nem – mondtam. – A nyomozás „nem meggyőző” eredménnyel zárult.
– Igyunk a dzsesszrendőr megoldatlan rejtélyeire!
Ittunk.”