Gravity Falls s02e11 (vagy e31) - Not What He Seems - Nem az, akinek látszik

Azért ne feledkezzünk már meg arról sem, hogy az április 17-ei(!!!) amerikai premier után, június 27-én (szombaton), végre leadták magyarul is a sorsfordító s02e11, vagy e31-es epizódot...

...és végre megismerhettük a titokzatos "Szerzőt" ("The Author").

És egy marha jó résszel gazdagodtunk újfent!
:sör:

Már csak egy epizód van vissza a sorozat második évadából: "A Tale of Two Stans", amit az USÁ-ban csak július 13-án mutatnak be - és ki tudja, hogy magyarul mikor...

Remélem, arról is hamarosan hallunk valamit, hogy berendelték a harmadik évadot...!

Gravity Falls - rulez.
:sör:
:-)))

Slow West & The Wedding Ringer – Bérhaverok

Viszont láttam két jó filmet is! Szerencsére… :-)

Slow West

Egy western – Új-Zélandról. És remek! :sör:

Nem egy színes, szélesvásznú, monumentális film – nincs sztárokkal tele tömve – nem végtelenül ravasz a cselekmény: de minden és mindenki a helyén van benne, és pompásan működik. :respect:

Michael Fassbender, mint vén róka fejvadász, és Kodi Smit-McPhee, mint zöldfülű, naiv szerelmes, egyszerűen remek párost alkotnak. :respect:

És kettősük olyan éles humorforrásra adhatott volna lehetőséget, hogy simán lehetett volna belőle egy fergeteges vígjáték is. De szerencsére nem az lett. :sör:

Volt benne humor is, remek, és működött – de a drámája az amolyan… köpni-nyelni nem tudós volt, amikor John Maclean (írta és rendezte is a filmet :sör: ) kivágott egy-egy aduászt a kezéből az asztalra. :respect:

Amolyan kellemes tévéfilmként csordogálnak az események – és BANG! Az embernek elakad a lélegzete… Aztán megint csak folynak a dolgok… folydogálnak… DURRR! Olyan tasli esik le az égből, hogy szikrázik az ember szeme. :sör:

Emlékezetes jelenetekben bővelkedő, egyszerűségével gyönyörködtető, drámájával hódító, ritka remek film. :sör:

Must see.

:thumbsup:

The Wedding Ringer – Bérhaverok

Katicámnak szedtem le, hogy „biztos valami csajos-esküvős-romantikus film” – erre én röhögtem magam szét rajta: „mert pasis-röhögős-ökörbarmulós film”. :-DDD

A szerencsétlen vőlegény története, akinek egy barátja sincs, és azért kénytelen „bérhaverokat” hívni az esküvőjére, lehetett volna valami poéntalan marhaság – de nagyon is poénos marhaság lett! :-DDD

És ahhoz képest, hogy csak két (általam) ismert színész volt benne (Kaley Cuoco, és Jorge Garcia), mégis sikerült egy simán fergetegesnek mondható vígjátékot összehozni. :sör:

Mondjuk, számomra (nagy NFL rajongónak) a „mud bowl” volt a legjobb jelenet, amikor a „nyugdíjasok” csaptak össze a vőlegénnyel és a bérhaverjaival – és az öregek között ott volt a 72 éves Joe Namath is, és lazán ökörködött ezekkel a hülyékkel. :-DDD

„– Egész jól dob a bácsi!

– Kapd be, buzikám!”

:-)))

És aki még felderített, ő nem más, mint Nicky Whelan…

…keressetek magatoknak képet róla a neten. Megéri. ;-) :-)

Jeremy Garelick (rendezte, és a forgatókönyvet is részben jegyzi), és Kevin Hart (főszereplő) más filmjeire is rá kell keresnem, azt hiszem. :sör:

Összegezve: egy laza feelgood marhaság volt, ami remekül feldobta az estémet. :-D

Jó szívvel ajánlom.

:sör:

Nézhetetlen, élvezhetetlen, értékelhetetlen…

…legalábbis számomra. :-/ :-P

Kiírom most már magamból (hogy végre kivethesse magából a szervezetem, mint a tüskét), és remélem, még egyszer az életbe’ nem fordul elő, hogy egy ilyen gyűjteményes negatív posztot kelljen írnom.

Ugyanis sokkal szívesebben írok a remek filmélményekről, mint a rosszakról. :sör:

A következő filmeket sem akarom hosszasan fikázni, kikarikírozni – csak leírom röviden, hogy mi volt bennük az, ami számomra csalódást keltett és/vagy élvezhetetlenné tette az egészet.

Hja, és nem az a célom, hogy „szembe menjek az általános közvélekedéssel és/vagy megmutassam, mennyire is „alteros” vagyok az ízlésemmel”. Ha nem tetszett, akkor sem fog, ha kapott ezer díjat, és az imdb-n 11/10-en áll. :-P

Valamint azt is leszögezem, akad pár olyan film a lenti felsorolásban, amiket végig sem bírtam nézni, azaz beletört a bicskám. :-P De azoknak is itt a helye, mert az a „(végig)nézhetetlen”-kategória. :-///

Vágjuk is bele, keményen.

Fehér isten – Jaj. A „színészi” játék olyan szinten volt elviselhetetlen és kibírhatatlan, hogy kb. 20 perc után feladtam. A maníros, az „ordítok, mert nincs más az eszköztáramban”, és a „termékfelmutatós reklámok szintjén mondom fel a szöveget” előadásmódok (mert azért ezt színészetnek nevezni erős túlzás lenne…) egész egyszerűen agyonvágták az egészet. Lehet, hogy attól kezdve, amikor csak a kutya van a vásznon, már egészen remek – de én nem bírtam odáig eljutni. :-///

Bitva za Sevastopol – Én bírom a háborús filmeket, és azt hittem, ez is az. De tévedtem. :-/ A mesterlövésznő szerelmei, családi élete, és az amerikai first ladyvel való számomra teljesen hiteltelen barátsága rohadtul nem érdekelt. Csata meg olyan kevés volt benne, hogy… szóval, nagyon. Ezt se bírtam végigszenvedni. :-///

Dragon Blade – Római légió és a kínai harcművészek? Ez az én filmem!... Nem. Nem az. :-/// John Cusack, mint erőt sugárzó római centurió?! Mindig azt vártam, hogy mikor fordul át az egész paródiába – de ezek ezt komolyan gondolták. :eeekkk: Nem, nem bírtam végignézni. :-///

Mad Max Fury Road – Döbbenet, hogy minden téren viszolygok az egésztől. Ennyire még egy film sem tudott még „maga ellen fordítani”. Teljesen egyetértek anarki kritikájával. Sőt. Szerintem még finoman is fogalmaz…

Penguins of Madagascar – Én azt hittem, hogy van humorérzékem. És azt hittem, hogy imádom a Madagaszkár pingvinjeit, hiszen még a tévésorozatot is szeretem. De én ebben a filmben nagyítóval sem találtam egy poént se. Csak azért néztem teljesen végig, mert a döbbenettől rágörcsöltem: „nem igaz, hogy ez nem vicces! de egyáltalán nem! biztos lesz majd benne valahol egy poén! lenni kell! legalább egyetlen egy tréfácska, amin megrezdül a szám sarka!”. De nem volt egy se. :-///

Spongya Bob: Ki a vízből! – Ezt már megint nem bírtam végignézni. Szeretem SpongyaBobot, szeretem a sorozatot, szerettem a SpongyaBob mozifilmet – de ezt megint mosolytanul néztem (addig-ameddig), csak a arcidegzsába miatt rángott a fél orcázmányom. Nem létezik, hogy lehet humortalan SpongyaBob filmet csinálni – mégis sikerült. :-///

Sense8 s01e01 – Ezt az üres parasztvakítást, uhhh. Láttam már egy-két gondosan összetákolt fércművet, amit megpróbáltak túlfújva rátukmálni az emberekre: de ez volt a kvintesszencia. Ennyire érdektelen sablonhalmazhoz évek óta nem volt szerencsém.  :-///

The Refugees s01e01 – Ez most komoly? Egy döbbenetes sci-fi felütés után elkezdünk családi drámázni az erdőben?! Hogy anyu milyen kétszínű köcsög, és micsoda sötét titkokkal teli előélete van? Dehát a 3 milliárd ember, akik vissza… Nem! Anyu élete sokkal érdekesebb! Hja. :thumbsdown:

Hát nézze ezt, akinek… :-///

Most így összegezve arra jutottam: csoda, hogy még nem vágtam bele a hokedlit a tévébe… :-///

Nos, ahogy a német mondja: „That’s All Folks!”. ;-) :-PPP

La Isla Mínima – Mocsárvidék & Patrik 1,5

Két remek film, a filmvilág két ellentétes végéről – egyik spanyol, a másik svéd – az egyik thriller, a másik komédia és dráma egyszerre. :respect:

La Isla Mínima – Mocsárvidék

Ilyen az, amikor egy „állandó különvéleményes” kénytelen „betagozódni” a filmet éltető fősodorba. :megadóanfeltesziakezét:

Ugyanis bitang jó thriller a La Isla Mínima. :respect:

Horzsol és üt, gyomorba markol és ideget tép, miközben olyan egyedi és csodálatos képi világa van, hogy az elképesztő.

A sorozatgyilkost üldöző nyomozók története egyszerre izgalmas és idegtépő, miközben a személyes drámájuk is átüti lassan a falat…

Javier Gutiérrez által alakított Juan, igazi Janus-arcú fekete ló: egyszerre érzi az ember az… emberségét, de szinte süt róla/belőle a kegyetlenségre való hajlam, a vérszomjasság. Zavaros, sötét titkokat hordozó múltja miatt nem tudod, hányadán állsz vele. Karaktere egyszerre vonzza és taszítja az egyszeri nézőt: miközben minden zsigereddel azt érzed: ő az, aki el tudja kapni, ezt a szemét gyilkost… és aztán az Isten irgalmazzon neki, mert ő nem fog.

Raúl Arévaló megformálta Pedro érezhetően családcentrikus, munkamániás, tisztességes zsaru. Aki sejt/tud valamit társa komor előtörténetéről, de részben nem hiszi el, részben pedig háttérbe szorítja, félreteszi, mert a munka azt kívánja, hogy együtt dolgozzanak. És vannak olyan pillanatok, amikor keményebb-kegyetlenebb tud lenni, mint a nála „sötétebb” Juan…

Nagyszerű film a La Isla Mínima, nincs mit tenni. :respect:

Patrik 1,5

Homofóboknak nem ajánlott! :-) Vagy inkább  mégis? Hogy lássák, vannak még rajtuk kívül, még az oly annyira megengedőnek/elfogadónak tűnő Svédországban is? Szóval, ahogy gondoljátok. :sör:

Nekem marhára tetszett, meg kell hagyni. :-)

Pedig ez nem csak komédia volt, hanem dráma is – és mindkettő eltalált mértékben. :respect:

A főszereplő egy meleg házaspár Göran (Gustaf Skarsgård – Vikings), és Sven (Torkel Petersson – Kopps), akik éppen adoptálni szeretnének egy kisbabát. Legnagyobb örömükre a gyámhivatal értesíti is őket, hogy hamarosan megérkezik hozzájuk a 1,5 éves Patrik – ám kiderül, hogy egy vessző rossz helyre került a levélben, és Patrik (Tom Ljungman) nem 1,5 – hanem 15 éves.

És meglehetős hosszú már a lajstroma/előélete a gyámhivatalnál, amiatt kőkemény, senkit és semmit nem tisztelő – főleg a melegeket nem bírja.

Ebből alakul ki egy remek komikus, és drámai elemekkel egyaránt átszőtt, nyugodtan mondhatom, hogy családi dráma – és az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy nem elég, hogy szurkol a két férfi kapcsolatáért, de még meg is szerette őket…

:respect:

Egy nagyszerű, lélekvidámító, szívet melengető svéd film, három nagyszerű színésszel.

:respect:

Last Knights

Már egy ideje „gyűjtöm az anyagot” (gyűjti a franc, de jönnek, hogy a fene enné meg! sajnos… :-P ) egy nem sokára élesítendő posztomhoz, aminek az lesz a címe, hogy „Nézhetetlen, élvezhetetlen, értékelhetetlen…” :-P, és ennek tudatában ültem le az imdb-n jelenleg 6,2-re értékelt Last Knights elé is…

…és az első 10 percben erősen elgondolkodtam azon, hogy nem kéne inkább mégis a tavaly szeptemberben lejátszott Houston Texans – New York Giants meccset néznem, ami itt az NFL holt-szezonban egészen kellemes időtöltésnek tűnik…

…de valahogy leragadt az ujjam a „stop” gomb felett – és a végére azt mondom, ez igencsak nagy szerencse volt mindkettőnknek: mind a filmnek, mind csekélységemnek. :-) :sör:

Mondom, az első 10-15perc nehezen indul (szvsz), az első óra pedig mondhatni… hm… „lassan csordogáló/méltóságteljesen hömpölygő” (a nem kívánt törlendő! ;-) ), de a második óra, főleg az utsó 45 perc: bitang jól odatette magát. :respect:

Kezdem azzal, amit (érthetetlen módon) nem nagyon reklámoznak ezzel a filmmel kapcsolatban: egyértelmű és kristálytiszta, hogy a „Chūshingura (Csúsingura)”, másnéven az „Akó-incidens” történetileg szinte hajszálpontos (és hibátlan!) feldolgozása.

De ha ezzel még nem vagytok közelebb, akkor mondom úgy: a 47 rónin története.

Igen, mostanában volt egy ilyen című mozifilm, Keanu Reeves főszereplésével, ami egy határozottan kellemes fantasy volt, de a „Chūshingura (Csúsingura)” történetéhez semmi köze sincs.

És miközben a Keanu-film címében is a 47 róninra utalt, miközben történetében csak érintőlegesen legyintette meg… – addig a Last Knights „hallgat” arról, hogy bármi köze lenne a 47 róninhoz, miközben az egész egy gyönyörű tribute, egy tisztelgő főhajtás a „Chūshingura (Csúsingura)” felé, és kiemelten mondom: történetileg szinte szóról-szóra követi le az „Akó-incidens” eseményeit. :respect:

Egyébként már azon meglepődtem, amikor feltűnt, hogy (nyilván a japán/tribute hatást fokozandó) a középkori lovagok mind míves katanákkal vannak felszerelve – és úgy is vívnak azokkal, mint a szamurájok.

A készítők nem is nagyon készültek más fegyverrel, csak szamurájkardokkal: egyedül a hatalmas termetű Osgar (Dave Legeno – RIP) kezébe adtak egy pillangófejű csatabárdot, de valahogy… nem nagyon tudtak vele mit kezdeni a csaták során.

Ellenben Clive Owen több harcjelenete úgy van felépítve, mint a klasszikus japán szamuráj filmekben: megy előre, és minden ellenségre csupán egy-egy vágást mér. És ez eszméletlenül jól áll neki, és a filmnek is. :sör:

Talán egy dolog az, ami számomra zavaró volt, amit a beszédes nevű, valószínűleg magyar származású forgatókönyvírónak, Michael Konyves-nek köszönhető: az idegen nyelvterületeken nyilván jól hangzó, magyar füllel erősen ismerős két magyar név: Bartok (Morgan Freeman) és Geza Mott (Aksel Hennie).

(Majd az imdb-sek közül valaki megnézhetné magát a filmet, és a szereplőknél megnézhetné (esetleg…), hogy nem _Gezza_ van írva (ahogy ők hivatkoznak rá), hanem „Geza” – tehát nem olaszos, spanyolos, hanem határozottan magyar írásmód. :-P De ha megkérdezik tőle, szerintem ezt Benjamin Géza Affleck-Boldt is nagyon szívesen megerősíti nekik. :-P ;-) )

Ráadásul mivel mindketten fontos szereplők, ezért a neveik elég gyakran elhangzanak – és mindig össze-összerándultam, amikor elhangzott valamelyik…

(„A Bartók-klánt sosem fogják elfelejteni.” :íííííííííí: ;-) )

Persze, ez legyen a legnagyobb bajom – és voltaképpen az is: ugyanis másba nem tudok és nem is akarok belekötni. :sör:

Az utolsó negyvenöt perc őrületét, és heroizmusát pedig nem lehet elfelejteni. :respect:

Ráadásul sikerült valahogy mindezt úgy ábrázolni, hogy nem rugaszkodtak el (hülye hasonlat, tudom, de) a valóság talajáról: a harcosok nem emberfelettiek, nem „szupehírók”, nem legyőzhetetlenek, nem sebezhetetlenek – és mégis. :leborul:

De nem csak a végső harc a nagyszerű, hanem ahogy visszamenőleg látunk jópár korábbi eseményt – más szemszögből… és így összeáll a kép, az önfeláldozás, a mai ember számára már szinte felfoghatatlan hűség és elkötelezettség. :megarespect:

Nem mondom, hogy nem könnyeztem meg egy-két pillanatot…

Korántsem hibátlan film a Last Knights, de sokkal érhetőbben, befogadhatóbban adja át a 47 rónin történetét, mint bármi más. :sör:

(Én anno belekezdtem az 1941-ben készült, 241 perces japán változatba „Genroku Chūshingura”… de nem bírtam fél óránál tovább… :-/// )

És muszáj nekem is megemlékeznem egy nagyszerű harcosról, ahogy a filmkészítők tették, akik Dave Legeno emlékének ajánlják a Last Knights-ot…

Dave Legeno

(1963-2014)

RIP